A diákokat a Cocula szeméttelepre vitték és aki még élt, azt ott megölték, majd a holttesteket elégették – a gyilkosaik másnap délután 5-ig ,,dolgoztak a helyszínen” hogy a nyomokat minnél tökéletesebben eltüntessék. Nem vizsgálták, ki halott, ki csak öntudatlan: aki nem mozgott, az ment a máglyára.
Jelenleg 74 személy van őrizetben Mexikó eddigi legnagyobbb visszhangot kiváltó politikai indíttatású tömeggyilkosságával kapcsolatban. A vallomásokból az is egyre egyértelműbb, hogy a mexikói rendőrség alaposan gyanúsítható a borzalmak elkövetésével.
A nyomozás során feltárt tömegsírok egyikében négy személyt már azonosítottak – ők nem a diákokhoz tartoztak, hanem még augusztusban tartóztatta le őket a helyi rendőrség. Kettőjük apa és fia volt, akik hazatelefonáltak és elmondták rokonaiknak, hogy a rendőrség tartóztatta le őket. Ez augusztusban történt, és holttestük most került elő egy tömegsírból. A történet azért megdöbbentő, mert már régóra felmerült a rendőrség brutalitásának gyanúja, de erről eddig egyértelmű bizonyíték nem került napvilágra.
A diákok szülei a hír hallatán nem fogadták el a főügyész beszámolóját, mondván: amíg nincs bizonyíták a fentiek, addig a fiaik élnek.
Enrique Peña Nieto államfő szerint a pénteken napvilágra kerülteket az egész mexikói nemzet számára nehéz feldolgozni. A kormány folytatja a vizsgálatot a teljes igazság kiderítésére, és a holttestek azonosítása is megkezdődik.
A szülők képviselői ezzel szemben közölték a kormánnyal, hogy csak az argentin vizsgálócsoport eredményeinek hisznek. Az Argentin Törvényszéki Antropológiai Csapat (EAAF) október óta kutatja három mexikói település – Iguala, Cocula és Guerrero – környékén a névtelen illegális tömegsírokat abban a reményben, hogy valamilyen adathoz jutnak a szeptember 23 óta eltűnt diákokról. A csoportban 11 ország szakemberei dogoznak, antropológusok, archeológusok, törvényszéki orvosok, valamint a kriminalisztikában és a fegyverek terén járatos szakértők. Legutóbbi jelentésükben arra panaszkodtak, hogy a mexikói hatóságok nem segítik a munkájukat. A csoport a világ több részén dolgozott már – közöttük a volt Jugoszláviában – a tömegsírokban eltemetettek azonosításán.
foto: europress/afp