Juan Manuel Santost, Kolumbia elnökét fogadta kedden Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. A két elnök sajtótájékoztatóján Schulz elmondta, hogy támogatja a kolumbiai békefolyamatot. Santos európai útjának célja, hogy politikai és pénzügyi támogatást szerezzen a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkkel (FARC) folytatandó béketárgyalásokhoz.
„Számíthat az Európai Parlament támogatására a békemegállapodás érdekében. Számíthat a szolidaritásunkra, hogy sikerüljön olyan megoldást találni, ami később a világ más tájain is példaértékű lehet” – mondta Schulz.
„Európa támogatását kérjük a békefolyamat érdekében, és ezúton szeretném megköszönni azt a támogatást, amelyet ma kaptunk. Európa megmutatta a világnak, hogy fel lehet hagyni a háborúskodással és meg lehet teremteni a békét. Most Kolumbián a sor” – mondta Santos a sajtótájékoztatón.
Herman Van Rompuy pedig elmondta: Európa kész a közvetítésre abban az esetben is, ha a jelenleg Havannában zajló békefolyamat elakadna. Az európai bizottság belga elnöke azt is megjegyezte, hogy már készül egy európai támogatási csomag, de a segítség mértékét még nem nevezte meg.
“Hat európai államfővel fogok találkozni, és eltökélt szándékom, hogy meggyőzzem őket a konfliktus lezárást követő folyamatok finanszírozásának támogatásáról” – nyilatkozta novemberi európai körútja előtt Santos. Ennek célja, hogy pénzügyi támogatást is szerezzen az áldozatok családjai megsegítésére, valamint az ország gazdaságának talpra állítására.
A kolumbiai kormány és a FARC gerillaszervezet 2012-óta folytat tárgyalásokat Havannában, hogy végre pont kerülhessen a közel ötvenéves fegyveres konfliktus végére. Az elmúlt két évben a felek hat pontos útvonalterv három pontjában kötöttek részleges megegyezéseket, ilyenek az agrárreform, a drogkereskedelem és a gerillák politikai szerepvállalásának kérdése. Lezárásra vár azonban további három, különösen fontos kérdéskör: a gerillák fegyverletétele, a konfliktus áldozatainak kártalanítása és a megegyezés egészének ratifikálása egy referendumon keresztül.
A gerillák, a kormány, különböző paramilitáris szervezetek és a drogkereskedelem több szereplős háborújában mintegy 220 000 ember vesztette életét és több mint 5 millióan kényszerültek lakhelyük elhagyására.