Második fordulóra készül Uruguay

Bár az exit-poll eredmények szerint a baloldali Frente Ampliót (FA) képviselő Tabaré Vázquez 44-46%-kal megnyerte a vasárnap tartott voksolás első fordulóját, az ország választási törvényeinek értelmében a jelölt abszolút többségének hiányában november 30-án ismét az urnákhoz járulnak az uruguayiak.

A választási bíróság helyi idő szerint hétfő reggelre várja a hivatalos eredményeket, azonban minden jel arra mutat, hogy míg a baloldali FA színeiben induló Tabaré Vázquez 44-46%-ot kapott, addig az uruguayi politika aranyifja, Luis Lacalle Pou, a jobboldali Partido Nacional jelöltje 31-34%-on végzett, a jobbközép Colorado part listavezetője, Pedro Bordaberry pedig 13-14%-os eredménnyel lett harmadik.

 

 

Az uruguayi voksolás magas, 80%-os részvétel mellett zajlott, ami azonban leginkább annak tudható be, hogy a választási jegyzékbe felvett 2.563.397 állampolgár számára az ország törvényeinek értelmében kötelező a szavazás.

Amennyiben a hivatalos szavazatszámlálás is megerősíti az eredményeket, úgy az már borítékolható, hogy a 2005-óta parlamenti többséggel kormányzó FA elveszti túlsúlyát a törvényhozásban. E többség egyébként az elmúlt években lehetővé tette a baloldali formáció számára egy sor egészségügyi és fiskális reform keresztülvitelét, valamint az abortuszt, a melegházasságot és a marihuána állami forgalmazását szabályozó törvények elfogadtatását.

Az előrejelzéseknek megfelelően, a dinamikus és hatékony kormányzás kulcsát majd a kis pártok, nevezetesen a Partido Independiente (PI) névre keresztelt Független Párt jelentheti.

„Senki sem tud majd egyedül kormányozni” – jelentette ki egy tévéműsorban Luis Eduardo González, a Cifra közvélemény-kutató intézet elnöke, arra utalva, hogy a PI-re kulcsszerep hárulhat majd az esetleges koalíciókban és a törvényalkotási folyamatok során is.

A november 30-án esedékes második forduló előtt Vázquez „forró szívet és hideg fejet” ígért választóinak, a PN pedig minden bizonnyal egy jobboldali választási koalíció tető alá hozásán dolgozik majd, amely a jelenlegi ellenzék egyetlen reális esélye arra, hogy győztesen kerüljön ki a megmérettetésből.

Fotó: Europress/Gettyimages

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez