Ki lesz a pénzügyminiszter, ha az elnök asszony marad?

A brazil befektetők szerint nem lesz lényeges változás a gazdaságpolitikában, ha Roussef győz.

Egy dolog persze biztos: Brazília leghosszabb ideje hivatalban lévő pénzügyminisztere, Guido Mantega, nyolc és fél évnyi szolgálat után decemberben mindenképpen távozik posztjáról. Az ő nevével fémjelezhető az állam elsőbbségére és a bőkezű szociális juttatásokra épülő eddigi pénzügyi politika. Roussef a kampányban tett néhány gesztust az őt kevéssé kedvelő üzleti, befektetői köröknek is: többször célzott arra, hogy olyan pénzügyminisztert nevez majd ki, „… aki hídépítő lesz a szociális célok és az piacbarát politika között”.

 Roussef még nem célzott konkrétan senkire. A brazil üzleti körökben három név kering. Elképzelhető Josué Gomes kinevezése. Ő jelenleg a Coteminas textilipari cég vezetője. De, részben családi kapcsolatai révén, nem áll távol a brazil baloldaltól. Igaz nem rég visszautasította a kereskedelmi miniszteri posztot, de a pénzügyi tárcával vélhetően már elégedett lenne. Nelson Barbosa, volt pénzügyi államtitkár is potenciális jelölt. Ő azért mondott le 2013-ban, mert nem jött ki néhány minisztériumi emberrel, de továbbra is közel áll Roussefhez és Lulához is. A harmadik jelölt, legalábbis a pletykák szerint, Aloizio Mercadante, aki Roussef egyik gazdasági tanácsadója és kampányszervezője. Az üzleti körök szkepticizmusát azzal indokolta az ING bank egyik Latin-Amerikával foglalkozó szakértője a Reutersnek, hogy „… nem az a lényeg, ki lesz majd a pénzügyminiszter, hanem az, hogy mekkora tényleges autonómiája lesz, vagyis hogy milyen mértékben engedi meg neki Roussef, győzelme esetén, a befektetők érdekeinek érvényesítését.”

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez