A találkozón, melynek elnökségét idén Kolumbia tölthette be, a régió gazdasági miniszterei a térség gazdaságainak előrejtezett megtorpanására adandó közös válaszokról, és a karibi, valamint a latin-amerikai integráció és együttműködés jövőbeli elmélyítéséről tárgyaltak.
A 22 ország képviselőinek fórumán többek között jelen voltak a Nemzetközi Valutaalap (FMI), a Világbank(BM), az Amerikaközi Feljesztési Bank (BID), a Latin-Amerikai Fejlesztési Bank, valamint az ENSZ Latin-Amerikai és Karibi Gazdasági Bizottságának (CEPAL) magasrangú tisztviselői is.
Az ülést a kolumbiai gazdasági miniszter, Mauricio Cárdenas vezette, aki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a latin-amerikai gazdaságok fejlődésének kulcsát a magán- és az állami szféra infrastruktúra beruházásainak erősítésében, valamint a nemzeti adórendszerek megreformálásában és a szociális kiadások hatékonyságának növelésében látja.
Cardenas arra is kitért, hogy a világgazdaság ingadozásaitól nagymértékben függő latin-amerikai országok stabilitásának záloga a régió integrációs folyamatainak felgyorsításában és elmélyítésében rejlik.
A BID elnöke, Luis Alberto Moreno arra hívta fel a figyelmet, hogy a latin-amerikai gazdaságok fenntartható fejlődése csak a magánszektor termelékenységi mutatóinak javítása, valamint a nemzeti oktatási rendszerek fejlesztése és a társadalmi felzárkóztató programok sikere mellett képzelhető el.
A térség főbb gazdasági szereplőinek éves konferenciáját a 2008-as válság kibontakozását követően, a BID bábáskodása mellett hívták életre a latin-amerikai és karibi országok, a hosszú távú közös fejlesztési stratégiák és a gazdasági integrációs folyamatok elősegítésére.