Tömegsírokra bukkantak a 43 eltűnt mexikói diák után kutatva

A mexikói hatóságok több tömegsírra bukkantak Guerrero állam Iguala települése mellett, ahol egy hete 43 diák tűnt el nyomtalanul- írják a helyi lapok.

Iñaky Blanco, Guerrero ügyésze sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a maradványok azonosítása most folyik, és arra is kitértek, hogy a hatóságokat szemtanúk vezették a tömegsírokhoz.

Az ügyész szerint egyelőre nem sikerült bebizonyítani, hogy a sírok valóban az eltűnt diákok maradványait rejtik-e.

A helyi sajtóértesülések arra engednek következtetni, hogy legalább kilenc összeégett holtest került elő a tömegsírokból, amelyek 15 kilométerre fekszenek a várostól, ahol szeptember 26-án a rendőrség tüzet nyitott a tüntető diákokra, akik elraboltak három autóbuszt.

Az akció során hatan életüket vesztették, húszan pedig megsebesültek, 43 diák hollétéről továbbra sem tudnak semmit a hatóságok. A szeptember 26-i mészárlást követően 53 diák tűnt el, időközben 13-an visszatértek lakhelyükre.

A guerrerói hatóságok később elismerték, hogy rendőri túlkapás történ, és 22 egyenruhást letartóztattak, továbbá nyolc másik, a Guerros Unidos bűnszervezethez tartozó vádlott ellen is eljárás indulhat. Az ügyészség gyanúja szerint a letartóztatott rendőrök együttműködhettek a bűnszervezettel.

A mészárlást követően az Emberi Jogok Amerika-közi Bizottsága sürgette a mexikói kormányt, hogy haladéktalanul vizsgálja ki az eset körülményeit, miközben országszerte ezrek tüntettek magyarázatot követelve a több tucat diák eltűnésére.

A hozzátartozók, barátok, mexikói és nemzetközi szervezetek a most felfedezett tömegsírban talált holtestek DNS vizsgálatának eredményeit várjak, hogy fény derüljön a 43 diák sorsára.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez