Duvalier 19 éves korában örökölte meg a hatalmat apjától, Francois „Papa Doc-tól”, akitől egyébként a véres önkényuralmi rendszer fenntartásának minden csínját-bínját is volt alkalma eltanulni.
Baby Doc kormányát egy népfelkelés döntötte meg 1986-ban, amely nyomán az elnök francia száműzetésbe kényszerült, ahonnan csak 25 év múlva tért haza.
2011-ben, miután visszatért a szigetországba az egykori diktátort rövid időre korrupció és sikkasztás vádjával letartóztatták, majd pedig idén februárban egy helyi bíróság ítéletének értelmében mind a nemzetközi, mind pedig Haiti törvényei szerint felelősségre lehetett volna vonni emberiség elleni bűntettek elkövetésének vádjával.
Baby Doc konzekvensen tagadta bűneit, halála után pedig a Human Rights Watch New Yorki-i munkatársa, Reed Brody úgy nyilatkozott, hogy „szégyen, hogy Duvalier-t nem sikerült időben bíróság elé állítani.”
„Duvalier halálával Haiti legfontosabb emberi jogi tárgyalásának lehetőségétől fosztotta meg az országot” – tette hozzá Brody.
Duvelier – aki apja példáját követve a paramilitáris titkosrendőrség vérengzéseit, a voodoo hiedelmek babonáival elegyítette – uralma alatt politikai foglyok százait végeztette ki.
Haiti diktátora fényűző életmódjáról is híres volt, míg népe embertelen nyomorban tengődött, Duvalier gyakran tűnt fel európai luxusüzletekben egy-egy bevásárló körútja során.
1983-ban II. János Pál pápa meglátogatta a szigetországot, ahol beszédében úgy fogalmazott, hogy „Haitin az állampolgárok mindent nélkülöznek, ami egy emberi élethez szükséges”.
Duvalier áldozatai szerint az egykori elnök legalább egy tucat gyilkosságot saját kezűleg követett el, és a hatóságok úgy tartják, hogy mintegy 100 millió dollárt menekíthetett európai bankszámláira.