Griselda Blanco drogbárónő ’70-es és ’80-as években a “Cocaine Cowboys” néven ismert társaság tagja volt.
Blanco, aki most 69, csaknem két évtizedet töltött rács mögött az Egyesült Államokban kábítószer-kereskedelemért és három gyilkosságot is sikerült rábizonyítani: 1982 megölt egy 2-éves fiú Miamiban. Ez utóbbi hatalmas felháborodást keltett Amerika-szerte.
Kolumbiai nemzeti rendőrség megerősítette a halál tényét. A kolumbiai sajtójelentések rámutatnak, hogy két fegyveres motorkerékpárokon érkezett, amikor Blanco kisétált egy hentes üzletből Medellinben, a szülővárosában. Az egyik motoros eresztett két golyót a fejébe – írja az El Colombiano újság. Ezt a fajta halált jósolták neki, hiszen ő maga, Blanco találta fel a “motorkerékpáros bérgyilkost”, aki motorján száguldva szinte telepermetezi az áldozatait golyókkal.
“Mindenkit meglepett, hogy csak most került sor erre a gyilkosságra, hiszen szép számmal akadtak ellenségei. Az egykori Miami gyilkossági nyomozó, Nelson Andreu, aki megvizsgálta őt a halála után, azt mondta hétfőn: “Mindennapi dolog volt a gyilkosság számára és olyan sok embernek okozott fájdalmat, hogy csak idő kérdése volt, mikor találják meg, és mikor végeznek vele.”
A drogbárónő terhes menye, aki éppen vele tartott a gyilkosság pillanatában, azt mondta: anyósa azt remélte, hogy mivel már nem vesz részt a szervezett bűnözésben, nem törnek majd az életére. Éppen ezért biztonságban érezte magát. Blanco nevéhez fűződik a “kokain cowboy” jelenség, amikor 80-as években szokássá vált, hogy a rivális kábítószer-kereskedők pimaszul támadták egymást a nyilvánosság előtt, a nyílt utcán és nem törődtek senkivel, semmivel.
Medellin nyomornegyedében nevelkedett, bűnözői pályafutását zsebtolvajlással kezdte, végül egy birodalom parancsnoka lett. Állítólag hatalmas mennyiségú kokaint szállítatott havonta hajóval és repülővel az Egyesült Államokba. Úgy ítélték meg, ő az úttörője a kolumbiai kábítószer-csempészetnek. Az Egyesült Államokban úgy tartják, hogy előfutára volt a nagyobb kartelleknek, a 1980-as években a piac jelentős részét uralta. A Medellin városi fehérnemű üzletekben egyedi tervezésű melltartókat, és ruhákhoz való speciális zsebeket árultak, amelyekben kokaint szállítotattak – többnyire lányok – repülővel Miamiba. Ez is az ő ötlete volt.
Négy fia volt, akik szintén részt vállaltak a szervezet vezetésében, kettőt közülük később meggyilkoltak Kolumbiában.
Blanco ismert volt kihívó életmódjáról – egyik fiát Michael Corleonének nevezték – ezt tisztelgésnek szánta A Keresztapa (The Godfather) című film előtt. Három férje halt meg a kábítószerrel összefüggő erőszak következtében. (latimoport)