Nicolas Maduro menetelése egy igazságosabbnak hit társadalom felé számos olyan jelenséggel bosszantja az ország lakóit, amely bárkiben megütközést kelt. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy bár jogos a javak igazságos elosztása, mégiscsak bosszantó, hogy egyszerű fogyasztási szokásainkat ujjlenyomatunk alapján valahol számon tartják. E rendelkezés ellen indult civil mozgalom Venezuelában és augusztus 28-ra a Latin-Amerikában szokássá vált ,,fazékdöngető” tüntetésre várják a tiltakozókat.
A tüntetés követeli, hogy a kereskedelmi helyekről, a tartós cikkeket árúsító boltokból és a szupermarkettekből vonják vissza az újlenyomatot rögzítő gépeket.
A kormány ugyanakkor úgy véli, meg kell akadályoznia, hogy az olcsón, állami támogatással boltokba kerülő áru kikerüljön az országból és külföldön eladva tisztességtelen hasznot hajtson az ügyeskedőknek. Sok államilag támogatott áru landol jelenleg Kolumbiában, ahol ezen termékek ára jóval magasabb, vagyis ott piaci viszonyok között adják el őket.
Eközben pedig áruhiány keletkezik Venezuelán belül. Maduro kormánya az államilag nyomott árakkal igyekszik támogatni az ország 80 százalékban még mindig szegénynek számító, bár már nem éhező lakosságát.