A pápa Romero érsek mellett – szabad az út a boldoggá avatáshoz (video)

Ferenc pápa bejelentette: előmozdítja Óscar Arnulfo Romero, az 1980-ban meggyilkolt salvadori érsek boldoggá avatásának immár három évtizede húzódó folyamatát. 

Ennek érdekében hatályon kívül helyezte a Vatikán vonatkozó vétóját. Ezzel szabad az út a boldoggá avatás előtt és egyben a Vatikán egyik sokat vitatott döntése kerül a múlt süllyesztőjébe.

Romero salvadori érsek, az igazságtalanság, a katonai terror, a gyilkosságok leleplezője és a szegények védelmezője világszerte ismert és elismert egyházi vezető, akinek személye egyedül a Vatikán hivatalos körein belül kelt  kétséget.

Oscar Romerót 1980. március 24-én akkor lőttek le, amikor a San Salvador-i Divina Providencia kórház kápolnájában a rákbetegekért imádkozott egy nyilvános istentiszteleten. Halálát egy orvlövész okozta, aki az országban működő és az akkori kormánnyal szoros kapcsolatban lévő jobboldali halálbrigádokhoz tartozott. A  salvadori kormány és a gerillák közötti harcoknak (1980-1992) 75 ezer halálos áldozata volt, nyolcezren eltűntek és a sebesültek számát 12 ezerre teszik.

Romero bátor szószólója volt a szegényeknek, s bár nem volt deklarált követője, de lényegében nézeteivel közel állt a ,,felszabadítás teológiája” néven ismert egyházi mozgalomhoz, amely a kereszténységet nem az egyházi hivatalnokok tulajdonának, hanem a szegény hívők megsegítőjének tartotta. Egyben felismerte, hogy ha a katolikus egyház nem ad választ a szegények kérdéseire és problémája, elveszíti a híveit azon a kontinensen, ahol a legtöbb katolikus él – Latin-Amerikában. Úgy hívták, hogy ,,az elnémítottak hangja”. A vatikán viszont a marxizmust ismerte fel ebben a mozgalomban és páni félelemmel elzárkózott tőle. A felszabadítás teológiájához való közelsége – amely ily módon távol állt az egyház  vezető köreitől – volt az egyik fő oka, hogy a Vatikán nem ismerte el érdemeit és akadályozták a milliók által követelt boldoggá avatását.

Most ezt az ellenállást számolta fel I. Ferenc pápa és ezzel – vélhetően – népszerűsége egy újabb lendületet vett. Romero érsek ügye ugyanis olyan alapvető vízválasztó volt a kereszténységen belül, megítélése szakadékot jelentett az egyszerű latin-amerikai hívők és a vatikáni elöljárók között.

Romero alakja évtizedek óta az erőszak áldozatainak védelmezőjeként vonult be a köztudatba. Barack Obama amerikai elnök 2011-ben meglátogatta Romero sírját a San Salvador-i katedrálisban Mauricio Funes akkori salvadori elnök kíséretében. Tavaly pedig hatalmas szolidaritási felvonulás volt halálának 33. évfordulóján a salvadori fővárosban – az eseményre tisztelői a világ minden tájáról eljöttek.

 

Dokumentumfilm Oscar Romero érsekről

{youtube}YEeV2UhNWo8{/youtube}

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez