Chicago polgármestere, Rahm Emanuel az Egyesült Államok déli határvidékén kialakult helyzetre válaszul ezer kíséret nélkül az államokba érkezett fiatalnak ajánlott menedéket a városban. Ez a felajánlás kiegészíti a már létező befogadóhelyek számát, civil szervezetek és magánszemélyek ugyanis már nyujtottak segítséget a közép-amerikai térségből érkezett fiatalok közül többeknek, hogy az Egyesült Államokban maradhassanak. Mint a polgármester mondta, lehetetlen figyelmen kívül hagyni azt a tragédiát, amely ott zajlik: 57 ezer körül van azoknak a kiskorúaknak a száma, akik különböző nem legális úton az Egyesült Államokba érkeztek.
A közép-amerikai térség gazdasági bajai és a politikai stabilitás hiánya, a mindennapos gyilkosságok sokakat arra késztettek, hogy kiskorú gyerekeiket átküldjék a határon. Ugyanakkor az Egyesült Államok déli államaiban gondot okoz az odaérkezett gyerekek ellátása és sokukat már vissza is küldték szülőhazájukba. Barack Obama migárciós törvénye ugyanakkor nem jut túl a törvényhozáson, pedig sokak remélik, hogy tisztább helyzetet teremtene ebben a kérdésben.
A guatemalai elnök augusztus elején a térség államfőinek krízistalálkozóján alaposan odamondott a washingtoni politikusoknak. Otto Pérez Molina kifejtette, hogy az elemzésekből és tudósításokból kimarad a lényeg: az Egyesült Államok hidegháborús és úgynevezett drog-ellenes politikája a felelős a mostani eseményekért.
Amennyiben a fegyverkezésre költött dollármilliókat az egészség- és oktatásügybe fektették volna, ma minden bizonnyal gyökeresen más helyzetben lenne az ország és annak lakossága. A guatemalai állampolgárok tömeges kivándorlásának mozgatórugója elsősorban a szegénység, Guatemalában pedig széles néprétegek kilátástalan jelenének és jövőjének egyik oka éppen az ország külföldről irányított múltja.