Kuba szerint az USA által a szigetre küldött fiatalok felforgatók

Nagy felháborodást keltett Kubában az, az AP hírügynökség által leleplezett program, amelynek keretében az USAID turistának vagy szociális munkásoknak álcázott latin-amerikai fiatalokat küldött a szigetországba, hogy ott politikai változásokat mozdítsanak elő.

A cikk szerint az USAID turistának álcázott venezuelai, Costa Rica-i és perui fiatalokat küldött Kubába, hogy ott azonosítsák a „társadalom azon elemeit, amelyek előmozdíthatják a politikai változásokat a szigetországban”.

A kubai állami lap, a Granma elektronikus kiadásában egyenesen erőszakot szító, felforgató elemeknek titulálta a fiatalokat.

Néhány hónappal ez előtt, az AP leleplezte az észak-amerikai ZunZuneo mobiltelefonos közösségi médiát, amelyet azzal a céllal hozott létre Washington, hogy támogassa a disszidens kubai fiatalokat.

A vádakra reagálva az USAID nyilatkozatában kifejtette, hogy a szóban forgó programok az USA kongresszusának projektjei a kubai civil szféra erősítésére, és mint ilyenek ezek nem titkosak, és nem is illegálisak.

A washingtoni külügyminisztérium szóvivője hétfőn megerősítette, hogy léteznek ilyen projektek, köztük például egy, a HIV megelőzését célzó szociális program, amelynek nem titkolt másodlagos célja a demokrácia népszerűsítése Kubában.

A kongresszus kubai származású republikánus törvényhozója, Ileana Ros-Lehtinen, a BBC Mundónak elmondta, hogy az USAID erőfeszítései egy kubai demokratikus fordulat előmozdítására köztudottak.

„Nyomást kell gyakorolnunk a castrista rendszerre és támogatnunk kell az elnyomás alatt elő kubai népet” – nyilatkozta Ros-Lehtinen.

A #CubaNow csoport, amely a Washington és Havanna kapcsolatain kíván javítani, veszélyesnek és inkompetensnek titulálta az USAID erőfeszítéseit, mivel azok növelik a kubaiak bizalmatlanságát a valós munkát végző NGOk irányába.

Az USAID szóvivője, Matt Herrick kifejtette, hogy az AP cikke károsan befolyásolja a civil szféra erősítésén dolgozó alkalmazottainak munkáját.

2009-ben egyébként Kubában felforgató akciók kivitelezésének vádjával 15 év börtönbüntetésre ítélték Alan Gross-t, az USAID Kubában szolgálatot teljesítő munkatársát.

Az USAID igen rossz hírnévre tett szert az elmúlt évtizedekben Latin-Amerika-szerte, miután bebizonyosodott, hogy az őslakosok sterilizálásától kezdve a térség baloldali kormányainak megdöntésére való szervezkedésig egy sor törvénytelen akciót hajtott végre, afféle civil hírszerzési ügynökségként dolgozva. Bolíviából például 2013-ban utasították ki az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségét.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez