Brazília szerint nincsen gond az olimpiai öböl vizével

A 2016-os Rio de Janeiró-i Olimpiai Játékok szervezői kategorikusan visszautasítják azt a vádat, hogy a Guanabara-öböl vize alkalmatlan lenne az ötkarikás vitorlásverseny lebonyolítására – írja a BBC Mundo.

A helyi hatóságok szerint a legutóbbi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a vízminőség igenis megfelel a nemzetközi előírásoknak, sőt, a Corcovado árnyékában vasárnap meg is tartották az első próbaversenyt.

A hivatalos forrásokkal ellentétben a Guanabara-öbölben a közelmúltban vízre szálló hajósok arra panaszkodtak, hogy annak felszínén a metropolisz szemetének kirívóan széles skálájával találkoztak, köztük néhány karosszékkel, heverővel, sőt egy döglött kutyával is.

“A versenyzőink nem szeretnek olyan vizeken hajózni, ahol bármiféle lebegő tárggyal ütközhetnek” – fejtette ki angolos kimértséggel Alastair Fox, a Nemzetközi Vitorlásszövetség brit elnöke, aki azt is hozzátette, hogy a szervezőknek meg kell bizonyosodniuk arról, hogy a versenypálya minden hulladéktól mentes legyen.

Egyes brazil hírforrások már azt is tudni vélik, hogy a regattát új helyszínre fogják telepíteni, ám a brazil olimpiai bizottság szerint jelenleg nem számolnak B tervvel, mivel “a próbaversenyek teljes sikerrel zárultak az öböl vize pedig biztonságos a sportolók számára”.

Rio az 2016-os Olimpia szervezésére pályázva kötelezettséget vállalt arra, hogy Guanabara-öböl vizének szennyezettségét 80%-kkal csökkenti az ötkarikás játékok indulásáig, mindezek ellenére a város polgármestere, Eduardo Silva még tavaly júniusban úgy nyilatkozott, hogy a célkitűzés szerinte tarthatatlan.

Az Guanabara víztükrét 15 zsúfolt negyed határolja mintegy 8 millió lakóval, akik naponta 18 ezer liter szennyvizet termelnek, amely 55 kisebb folyó vagy ér útján érkeznek az öbölbe. Az Guanabara vízében való fürdéstől egyébként már évekkel ezelőtt eltanácsoltak a helyieket, így az immár teljesen kihalt, mivel a fauna jó része már évekkel ezelőtt kipusztult, csupán a szemét úszik kitartó rendszerességgel a városból a tengerbe, és természetesen tengernyi pénzt is elköltöttek különféle hangzatos nevű víztisztítási programokra.

Addig azonban, amíg a lakónegyedek rendszeres szemételszállítása nem megoldott és nincsen kiépített csatornarendszer, vajmi kevés javulás várható.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez