Venezuela nemzeti hősként tekint az 1954 július 28.-án született Hugó Chávez Elnök-Parancsnokra, akinek refomjai az elmúlt évtizedekben meghatározták a dél-amerikai ország fejlődését mind gazdasági, mind pedig politikai téren. Venezuela Kuba mellett a térségben zajló baloldali társadalmi átalakulást követő országok élére állt, Hugo Chávez ennek a mozgalomnak a vezéregyénisége volt.
Születése 60. évfordulója alakalmából a Venezuelai Bolivári Köztársaság Nagykövetsége fogadta a diplomáciai képvisleetek vezetőit és munkatársait a követség budapesti épületében.
Az ország himnuszát a tavaly elhunyt vezető hangján hallhatták a jelenlévők, ezzel is tisztelegtek Chávez emlékének. Később H.E. Raúl Betancourt Seeland nagykövet úr beszélt Hugo Chávez életéről. Az est folyamán megnyílt egy fotókiállítás is, amely a tavaly elhunyt venezuelai vezető életének fontos eseményeit idézi fel és bemutattak a róla szóló dokumentumfilmet: a Barátom Hugo cínű filmet az amerikai filmes, Oliver Stone rendezte. Az ünnepélyes megemlékezést és a filmvetítést követő állófogadás alatt a “Cosa Polska” együttes játszott.
Konkoly-Thege György fotói: