A Goldman Sachs a világbajnokságon is nagyot nyerhet

Miután a Goldman Sachs megjátszotta a világméretű ingatlanválságot és nagyot nyert rajta, most a bank ,,játékosai” úgy gondolták, itt az ideje, hogy a focin is nyerjenek egy nagyot.

A befektetési bank egy 60 oldalas tanulmányban elemezte a ,,foci és a gazdaság” kapcsolatát és egyszerűen feltett egy nagyobb összeget a vendéglátó brazilok győzelmére. A fogadási rendszerbe  bevonta a brazilok eddigi és elkövetkezendő góljait és azt jósolja, hogy a brazilok elverik a döntőben Argentínát.

A julius 13-i Maracaná stadionban sorra kerülő meccsen a Golbmann Sacks a braziloknak jósolja a győzelmet és elemzésük  a matematikai alapon kidolgozott tippek esetében egyáltalán nem veszi figyelembe az ,,emberi tényezőket”. Mint ahogyan a valóságban is, itt az ember szerepe a nullával egyenlő, vagyis nyugodtam megbetegedhet a legjobb játékos, a bank tippje nem változik és szerintük az esélye a ,,góltotó” megnyerésére sem.

Vagyis a Goldman Sachs arra buzdít, hogy merjünk és nyerjenek –  ahogyan az ingatlanválság idején történt, egy sokrésztvevős játékból elég szépen tudnának most is profitálni a bankárok.

A jóslat szerint 48,5 százalék, hogy a hazai brazil csapat nyer, 14,1 százalék pedig annak az esélye, hogy az argentinok visszaszerzik megtépázott hírnevüket. Minden esetre az amerikaiak kiesését is megjósolta a rendzser, és ez eddig bejött.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez