A válságtól sujtott spanyoloknak igazi friss szellőt hozhatnak odaátról és az igyekezett sejteti: gyökeresen változás várható a gazdaságában és öntudatában megizmosodott Latin-Amerika és az egykori anyaország, Spanyolország gazdasági kapcsolataiban.
A hol feloszlatott, hol újraszervezett, most éppen létező madridi latin-amerikai ügyekért felelős államtitkárság feladata korántsem egyszerű. Ahhoz, hogy a találkozó sikeres legyen – ami a külföldi beruházásokért kiáltó egykori gyarmattartó számára létfontosságú –, szükség lenne a térség meghatározó országainak jelenlétére.
Azonban a világ hatodik legnagyobb gazdaságává avanzsált Brazília elnök asszonya, Dilma Rousseff már korábban kijelentette: amennyiben Paraguay jelen lesz a csúcson, a Mercosurra jobb, ha nem is számítanak Cádizban.
Az ibér diplomáciának először meg kellett győznie a Mercosurban felfüggesztett Paraguay ideiglenes államfőjét, Frederico Francót, hogy maradjon távol a csúcstalálkozótól, így biztosítva a tekintélyes gazdasági erőt képviselő „Mercosur-nagyok” – Brazília, Argentína és Venezuela – jelenlétét.
A spanyol kormány diplomatáinak fáradozása már csak azért is érdekes, mert míg a jelenleg kormányzó Partido Popular hallgatólagosan támogatta Frederico Franco hatalomra jutását, a szorongatott gazdasági helyzetre való tekintettel Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök kénytelen lesz félretenni a jobboldali ideológiát, és úgy táncolni, ahogy a baloldali Dilma Rousseff, Cristina Fernandez vagy ami talán még kínosabb, a bolivári Hugo Chávez fütyül.
Luis De Guindos, a spanyol gazdasági miniszter szerint Spanyolországnak egyenesen „szüksége” van Latin-Amerika segítségére, hogy kilábaljon a krízisből. A spanyol fél újdonsült simulékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint kapcsolata Cristina Fernandez Argentínájával.
Rajoy pár hónapja még kígyót-békát kiabált az argentin elnök asszonyra, miután az államosította a spanyol Repsol tulajdonrészét az YPF argentin olajcégben. Ma inkább a „fátylat rá” politikát képviseli, és minden diplomáciai vonalat mozgósított, hogy Cristina Fernandez és Argentína is jelen legyenek Cádizban.
Az elemzők rámutattak, hogy manapság fordult a kocka, és inkább Latin-Amerika fontos Spanyolország számára, sem mint, hogy az Újvilág szorulna az európai segítségre.
Ugyan az EU még mindig az egyik legnagyobb külföldi befektető a régióban – ám leginkább azért, mert az európai cégeknek valahol ki kell termelniük a visszaeső belső kereslet hiányából fakadó veszteségeiket – így az Újvilág piaca mentőöv lehet számukra.
A Mercosur-országok és szomszédaik azonban sikeresen függetlenítik magukat gazdaságilag az EU-tól és az USA-tól. Külkereskedelmi kapcsolataikban egyre nagyobb piacokat nyert Ázsia és a vele nagy rivális Kína, és míg az európai export 35%-kal, addig a latin-amerikai import Európában közel 53%-kal növekedet 2011-ben.
A „made in Spain” márkanév mára sokat vesztett fényéből. A spanyol piac a latin-amerikai cégek számára leginkább a zuhanó árak és az esetleges jövőbeni gazdasági fellendülés miatt érdekes, most pedig nem történik más, mint hogy a latin cégek olcsón vásárolják fel a spanyol gazdaság romjait.
Ugyan Soraya Sáenz spanyol miniszterelnök-helyettes asszony úgy fogalmazott, hogy a csúcstalálkozó azt hivatott bizonyítani, hogy Latin-Amerika tagadhatatlan sarokköve a spanyol külpolitikának, ám a nagy kérdés inkább az, hogy milyen mértékben prioritás Iberoamerika szemében a stagnáló spanyol gazdaság.
Sok víz lefolyt az Ebrón, amióta a spanyol király 2007-ben az elhíresült „y por qué no te callas”, azaz „miért nem maradsz csöndben” mondattal intette csöndre a rakoncátlan Hugo Chávezt. Az európai pénzvilágot akkor még nem sújtotta krízis, a spanyol gazdasági modellnek pedig csodájára jártak Európában.
Manapság a spanyol diplomácia jóval előzékenyebb hangot üt meg az ezidáig szegény mostoha gyerekként kezelt latin-amerikai országokkal, és nem is lehet ez másként, amennyiben az szeretné – és most minden jel erre mutat –, hogy a XXI. században fejlődő Újvilág fedezze fel korosodó kontinensünket.