A kezdetek óta Brazília nyitja meg az ENSZ Közgyűlését

New York, ENSZ – Évről évre ősszel nyílik meg az ENSZ Közgyűlésének ülészaka, és évről évre Brazília az az állam, amelynek képviselője megnyitja a világ nemzeteinek nagy konferenciáját. Ez a hagyomány 1947 óta mit sem változott.

 

 

Kedden – ahogyan évtizedek óta – a brazil elnök újra odaállt a tagállamok képviselői – állam- és kormányfők – elé, és megnyitotta a közgyűlés idei ülésszakát. Második éve ez a szerep újra egy nőnek jut: Dilma Rousseff tavaly, mint Brazília első női elnöke nyitotta meg – az első nőként – az ENSZ Közgyűlését.
Osvaldo Aranha, aki 1947-ben először mondta el a szervezet közgyűlésének megnyitó beszédét, akkor akaratlanul is hagyományt teremtett. Ez a Brazíliának jutó tisztelet nincs rögzítve semmilyen dokumentumban, de a hagyomány megszületett és senki sem gondolt még arra, hogy ezt a folyamatot megszakítsa. Felmerül a kérdés, hogy miért éppen Brazíliának jutott ez a megtiszteltetés?
Sokan úgy vélik, annak idején ez a nagyhatalmakkal szembeni megelőző lépés volt. Szerették volna kerülni, hogy az egymással élesen szemben álló két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, éppen a nemzetek közötti megbékélésre hivatott szervezet ülését nyissa meg. Erre azonban semmilyen irásos, dokumentális értékű bizonyíték nincsen.
Sokkal valószínűbb, hogy ezzel Brazília kiemelt státuszát ismeri el a nemzetközösség – az ország területileg, demográfia szempontból és politikai súlyát tekintve is fontos tényezője a világpolitikának. Ezen túl az első állam volt, aki csatlakozott az ENSZ-hez annak megalapítását köetően, még 1945-ben. A hagyományt még akkor sem szakították meg, amikor katonai junták álltak a nagy dél-amerikai állam élén. Ekkor, 1964-85 között – engedve a nemzetközi közösség hangulatának, – a brazil külügyminiszter nyitotta meg a közgyűlést.
Dilma Rousseff a nemzetközi konfliktusok békés rendezésének érdekében szólalt fel megnyitójában, elítélte a szíriai öldöklést és azt mondta: az ENSZ Biztonsági Tanácsa sürgős refomrra szorul.
Több tagállam is úgí véli – a brazil külügyminisztérium tolmácsolása szerint -, hogy az ország vállaljon közvetítő szerepet az idei év két legnagyobb konfliktusában, a szíriaiban és az irániban.
Dilma Rousseff hangja tehát előbb hangzott fel idén a megjelent 193 tagállam képvelői előtt New Yorkban, mint Barack Obamáé, az Egyesült Államok elnökéé. Tavaly különösen nagy ünneplés fogadta a brazil megnyitót, de az, – úgy hírlik – nem másnak, mint a közgyűlést megnyitó első nőnek szólt. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez