A kokainbáró halálát talán a legjobban az a 30-50 viziló bánta, akiknek életében az Escobar távozása után senki sem töltötte be a keletkezett űrt. A vacsoráról nem is beszélve. Ekkor úgy döntött a jámbor állatok népes hada, hogy megszerzi, amit eddig készen kapott. Nem véletlenül élt az emberrel, sokmindent átvett tőle.
Elindult hát élelmiszergyüjtő körútján mondjuk 30 viziló – de lehet, hogy 50 – és a szomszédos házak lakói összevonták a szemöldöküket, mert amit egy vizilócsapat egy veteményesben intézni képes, arra a legkevesebb válasz a szemöldök összevonása. Innen kezdve megjelent az állandó fejfájás a környéken: mi legyen a spontán szaporodó és legalább annyira spontán élelmiszert vadászó állatokkal? A válasz még várat magára, hiszen Pablo Escobar kis magánállatkertjének nemesebb darabjai már régen más magánállatkertek vagy állami állatkertek, kereskedők és gyüjtők kezében vannak, a vizilovakra azonban azóta sincs jelentkező.
Állatkertek nem kérik őket, mert nekik is van elegendő. S ha lenne is jelentkező, sokba kerülne a szállítás – azt pedig senki sem akarja állni.
A másik lehetőség az ivartalanítás: legalább nem szaporodnak ellenőrizhetetlen mértékben. S aztán itt is a pénz: nagy valószínűséggel az állatok fele belepusztulna a műtétbe, s akkor még nem beszéltünk a befogás nehézségéről és az altató mennyiségének a költségeiről.
S aztán ott van még az elaltatás: ezt a döntést azonban senkinek sem akaródzik vállalnia. Amikor 2009-ben elaltattak egy elvadult vizilovat, a lakosság környezettudatos részének a tiltakozása határtalan volt. CSak emlékezetőül: a koppenhágai állatkert Marius nevű zsiráfjának a feláldozása most februárban világméretű botrányba fulladt. Vagyis marad a fejtörés, a vizipacik szabad sétája a környék termőföldjein és a várakozás: egy merész döntésre….