Pedig nem kis munka lapult amögött a közel negyven oldal kinyomtatott mail mögött, amellyel útnak indultunk Budapestről, hogy megkeressük a 19. század nagy magyar utazójának és fotográfusának, Rosti Pálnak az emlékeit, képletesen szólva a lábnyomait Dél-Amerikában.
Még mielőtt belemélyednék a dosszié történetébe, röviden leszögezzük: a Rosti életéről készülő dokumentumfilm nem egy tegnap született hirtelen ötlet eredménye, ennek megvalósításáról hosszú éveken át álmodott majd dolgozott egy magyar diplomata és egy venezuelai operatőr – a latimo szerény közreműködésével. S mivel az ötletet a Latimo Egyesület felkarolta, megkezdődhetett a felkészülés – erre három hónap állt rendelkezésre.
A helyzet sajátossága, hogy egy ilyen munka előtt az ember azt hinné, hogy fogjuk a rendelkezésre álló anyagot, felkeressük a még meglelhető emlékeket, megkérdezzük a téma szakértőit és akkor már úgy kelünk át az óceánon, hogy szinte tudjuk, hová állítjuk a kameraállványt.
A megérkezés utáni első reggelen felvettük a telefont és felhívtuk azt a két intézményt, amellyel immár hónapok óta kapcsolatban álltunk. A filmforgatásról tudni kell, hogy amint egy szappanos doboznál kissé nagyobb kamerát egy állványra rögzítünk, felmerül a gyanú, hogy itt filmet forgatnak. Az pedig engedélyhez kötött – mindenütt a világon. Ezt persze helyenként meg lehet kerülni, ki lehet bújni alóla, de nem egy olyan országban, ahol ismerten labilis a biztonsági helyzet, ahol egy jobb karóráért már akár gyilkolhatnak is – nos ilyen helyen nem kockáztatjuk több milliót érő felszerelésünket, hanem kérünk engedélyt és biztonsági támogatást.
Felhívtuk Venezuela budapesti nagykövetségét, ellátogattunk hozzájuk és egy kellemes beszélgetés keretében ígéretet kaptunk, hogy továbbítják kérésünket az illetékesekhez: támogat majd a caracasi külügyminisztérium, hiszen egy civil szervezet a két országot összekötő kulturális emlékek feltárását tervezte és segítségért fordult hozzájuk. S mivel nem kereskedelmi célú, profitorientált projektről van szó, ez bőven belefér a diplomáciai kapcsolatok témakörébe. Mivel volt egy emberünk Caracasban, így őt is bevonhattuk az előkészítésbe.
Kaptunk egy nevet a minisztériumban, megszületett a levél, amelyre számos pecsét került és caracasi emberünk besétált vele a venezuelai külügyminisztérium illetékeséhez, egy hölgyhöz. Filmforgatás lévén engedély és biztonsági kíséret – ennyit kértünk. S ekkor – a tájékozott külügyi alkalmazottnak köszönhetően – belépett a képbe a venezuelai filmintézet, az az intézmény, amelyhez a hollywoodi szuperprodukciók is kerülnek. Kértek papírokat, filmtervet, szerzői jogi regisztrációt, költségvetést, a résztvevők életrajzát, szakmai múltját, utóbbi bizonyítékait, a beutazók számát, a kooprodukciós partnereket – úgy látták, itt a Csillagok háborúja XXIII. részének forgatása veszi kezdetét.
Újabb levél, amelyben magyaráztuk, hogy erről szó sincs, itt három ember egy kisebb kamerával valami nagyszerűt készül megalkotni, de hol vagyunk mi a fentiektől. Kulturális kacsolatokat emlegettünk, fordítottuk és pecsételtük a leveleket, volt céges papír és támogató nyilatkozat. Az intézmény azonban nem tágított: neki mindez kell! S erre a külügyminisztrérium is hátralépett – ha van engedély, akkor van biztonsági támogatás. Eközben vészesen közeledett az utazás időpontja, a levelek mentek mailen, mentek kinyomtatva és aláírva, céges papíron és az operatőrünk is vitt egyet-egyet belőlük Caracasban az illetékeseknek.
Megérkeztünk, s másnap reggel felhívtuk az illetékes hölgyet, aki udvariasan megkérdezte, kik vagyunk és mi járatban és elmondta, milyen papírokra van szüksége. S nem folytatom – napi több telefon, magyarázás – eközben ment az idő, mi elővettük a bátorságunkat és a pénztárcánkat és elindultunk forgatni. Már négy napja javában folytak a forgatások, amikor egy örömteli hang közölte velünk, a filmintézetből, hogy aláírták az engedélyt (előkerült az igazgató) és mehetünk érte. Hurrá!
Az engedély megvan, de amikor elolvastuk az ,,apróbetűst” – ebben az állt, hogy forgathatunk, de bárhol, ahová mennénk, engedélyt kell kérni – alább hagyott a jól végzett munka iránti elégedettség.
A külügyminisztériumban a hölgy pedig nem emlékezett arra, hogy biztonsági kíséretet ígértek, amennyiben megvan a forgatási engedély. De sebaj, irjuk le, hogy mit akarunk forgatni, kik vagyunk és mit is kérünk. Aztán felterjeszti…..
Azóta járjuk Rosti Pál életének színhelyeit, bízunk magunkban, pozitiv hozzáállásunkban és a csillagok állásában ….