Bocsánatot kért az AÁSZ Bolíviától

Az Amerikai Államok Szövetségének elnöke, José Miguel Insulza hivatalosan is bocsánatot kért Bolíviától Evo Morales újrajelölésének ügyében.

Jorge Quiroga volt bolíviai elnök még múlt csütörtökön adott át a sajtónak egy, az AÁSZ politikai titkára, Kevin Casas-Zamora által szignózott levelet, mely szerint a nemzetközi szervezet álláspontja szerint alkotmányellenes Morales újrajelölése az államfői posztra.

Casas-Zamora egyébként kerek-perec törvényellenesnek nyilvánította a bolíviai alkotmánybíróság ítéletét melyben jóváhagyja, hogy a baloldali Morales ismét megmérettesse magát a 2014-ben esedékes elnökválasztásokon.

Diego Pary bolíviai AÁSZ nagykövet rögtön elutasította a vádakat, és leszögezte, hogy Bolívia a legfelsőbb bírói testület az alkotmányos renddel teljes összhangban járt el, és jár el ez után is.

Insulza nyilatkozatában kijelentette, hogy a politikai titkár levele semmilyen formában nem tükrözi az AÁSZ álláspontját és hivatalosan is bocsánatot kért a többnemzetiségű állam képviselőjétől.

Végül az AÁSZ elnöke kifejtette, hogy a nemzetközi szervezet feltétel nélkül elfogadja és tiszteletben tartja a bolíviai alkotmánybírák döntését.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez