A Paulet-1B, melyet a Limától délre fekvő Punta Lobos-i kutatóközpontból indítottak útjára 15 kilométer magasságba emelkedett. A szakértők szerint ha a fejlesztések töretlen ütemben haladnak, úgy 2020-ra Peru akár saját műholdat is pályára tud majd állítani.
“Húsz év munkája teljesedik ki a ma kísérletben” – nyilatkozta Mario Pimentel Higueras, az ország űrkutatási intézetének (AEP) vezetője. ” A legfigyelemreméltóbb, hogy mindezt kizárólag perui technológiával voltunk képesek megvalósítani – folytatja Higueras. Az AEP már bejelentette, hogy 2014-re egy forradalmian új összetételű hajtóanyaggal akár 80 kilométeres magasságot is elérhetnek majd a perui rakéták, így komoly vetélytársai lehetnek az orosz, európai vagy észak-amerikai projekteknek.
Az RT orosz hírügynökség által megjelentetett, a kilövésről készült videón, kellemes andoki zene kíséretében követhetjük a Paulet-1b első startját.
{youtube}TJl6S3bsmyg{/youtube}