Az törvénytelen úton szerzett, tetemes összegeket képviselő vagyont a bűnözők sok esetben az úgynevezett „testaferrók”, azaz a bandáktól legalábbis papíron független, harmadik személyek nevére íratják tovább nehezítve a kolumbiai ügyészség dolgát.
A lefoglalt vagyontárgyak átlagosan nem kevesebb, mint hét év alatt kerülnek csak állami tulajdonba, de arra is volt már példa, hogy 16 éven keresztül bonyolódott egy ügy – ezt a folyamatot hivatott felgyorsítani a most beterjesztett törvénytervezet.
A kolumbiai ügyészség által kidolgozott javaslat értelmében a lefoglalástól számított három éven belül rendelkeznie kell az illetékes bíróságnak a maffia javak állami tulajdonba adásáról.
„Az így befolyt összegeket a többszörösen túlterhelt igazságszolgáltatás finanszírozására fordítanánk, melynek fő prioritása a jövőben a kábítószer-kereskedelem pénzügyi ágának üldözése lesz” – nyilatkozta a kolumbiai főügyész.
A lefoglalt javak állami felhasználásának egyik legfigyelemfelkeltőbb példája az a Ferrari amit még 2004-ben foglaltak le Luis Hernando Gómez Bustamonte drogbárótól. A 250 000 dolláros gépjármű ma, hét év múltán a kolumbiai rendőrség színeiben teljesít szolgálatot.
Jelenleg a drogbandák által produkált minden 100 dollár haszonból csak 0.20 centet sikerül lefoglalnia a hatóságoknak, ami nem túl fényes statisztika.