A hőn áhított szabadság azonban nem hozott anyagi jólétet, a falu még a XXI. században is nyomorban tengődne, ha a közösség nem ismerte volna fel a turizmusban rejlő lehetőségeket.
A XVII. században szökött rabszolgák – azaz cimarrónnok – által alapított háromezer lakosú, település mind a mai napig hű afrikai kultúrájához. Palenquében él még a lumbalú a hagyományos bantu temetkezési rítus, a varázslatos frizurakölteményekkel pompázó hölgyek régi afrikai receptek szerint készített ételekkel kedveskednek az ide látogatónak, a helyiek pedig egy különleges nyelvjárást a szintén afrikai elemekkel kevert „palenquerót” beszélik.
Egyedülálló kulturális sokszínűségét felismerve a falu a kolumbiai turisztikai minisztériummal karöltve épített vendégfogadót, mely napjainkra kiterjedt, ám társadalmi és ökológiai szempont szerint is fenntartható módon működik. Az UNESCO által a szóbeli hagyományok kulturális örökségének mesterművének minősítette a Cartagena de las Indiastól másfél óra autózásra található falucskát.
Annak ellenére, hogy becslések szerint heti 300 turista látogatja meg San Basilio de Palenquét – a karibi kolumbiai kultúra egyedülálló gyöngyszemét az állam eddig mintha csak elfelejtkezett volna az egyedülálló régióról. Az egészségügyi ellátás Palenquében siralmas, alig volt ivóvíz, az áramszolgáltatás akadozott és nagyon drága volt, a csatornázás pedig egyszerűen nem létezett.
A kormány korábbi hibáiból okulva egy fejlesztési projekt keretein belül 315 000 dolláros befektetéseke eszközölt a turizmus élénkítésre így a palenquei lakosoknak végre valahára lehetősége nyílik arra, hogy önerőből emelkedjenek ki az őket 400 éve sújtó nyomorból.