Moszkva hisz Obamának

Moszkva reméli, hogy Barack Obama felhívását követően bezárják a guantanámói börtönt. Ezt Konsztantyin Dolgov, az orosz Külügyminisztérium emberjogi biztosa írta a Twitteren.

„Véget kell vetni az emberi jogok tömeges megszegésének ebben a börtönben” – állapítja meg az ombudsman.

Obama programbeszédében foglalkozott a guantanámói börtön kérdésével is. Még 2008-ban, az elnökválasztási kampány során ígérte, hogy bezáratja ezt a kubai területen levő fegyházat, ahol bírósági ítélet nélkül tartanak fogva terrorizmussal vádolt külföldieket.

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön a Nemzeti Védelmi Egyetemen tartott beszédében kormánya terror-ellenes terveiről beszélt, így a guantánamói börtön helyzetéről és a dróntámadásokról is. Bár Obama  nem részletezte a sok vitát kiváltott fogolytábor bezárásának és a foglyok elszállításának ütemét, de bejelentette, hogy megszünteti a rabok Jemenbe szállításának tilalmát. Korábban a kormány úgy döntött, hogy túl veszélyes Jemenbe küldeni a volt guantánamói foglyokat, mert ott újra betoborozhatják őket a terrorszervezetek.(ruvr/latimo)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez