A melankolikus tangó
Az első világháború fontos változásokat időszakát jelentette a műfaj számára. Contursival megjelent az úgynevezett elbeszélő tangó, mely a sokszor nyomdafestéket, de még a tangószalont is nehezen tűrő dalszövegeket megkapó lírai művekké szelídítette. Contursi szövegei már létező és táncolt tangókra íródtak – ám a nagy különbség abban rejlett, hogy a ledér hölgyekkel kéjelgő macsó szerepét most már a szerelmi bánatban szenvedő magányos férfi alakja váltotta fel.
Nőnek lenni viszont még a tangószövegekben sem volt leányálom, a hölgyek vagy prostituáltként szerepeltek a művekben, vagy tiszta, szűzies ám becsapott Madonnaként. Sziklaszilárd, szinte a szenteket megillető szerep jutott azonban az anyáknak a dalokban – így a tangó a vidám részeges bordélyzenétől lassan eltávolodva a melankolikus romantika irányába indult.
A Pascual Contursi “Mi noche triste” című darabjával fémjelzet melankolikus tangó igazából mind a mai napig meghatározza a műfaj zenei ágát, akárcsak a vokált Carlos Gardel félreismerhetetlen hangja, mely egyedülálló eleganciával ruházza fel a tangót.
{youtube}lRnQ6Ha9yMA{/youtube}
Gardel stílusa minden kétséget kizáróan vezérfonalként szolgált kortársainak és a jövő generációinak munkásságát is nagyban meghatározta, arról már nem is beszélve, hogy Gardel idejében vált a tangó a középosztályok elterjedt táncává, valamint Argentína védjegyéve és nemzeti szimbólumává. Mára szinte szállóigévé vált, hogy az argentinok akár olyan nemzeti hőseik vagy nagy politikusaik érdemeit is megkérdőjelezhetik Astor Piazzolla, vagy Diego Maradona ha arról van szó, ám nincs olyan argentin a földön aki vonnhatná kétségbe Gardel tehetségét.
Párizs, a tangó meghódítja a világot
Párizs az Párizs, honnan is indulhatott volna világhódító útra a tangó ha nem a szerelem és a fény városából? A Belle Epoque tetőfokán, a huszadik század első évtizedeiben amikor a mindennapi élet is művészi volt, amikor alig leplezett érzékiség és titokzatosság szinte tapintható volt Párizs utcáin, akkor érkezett meg a tangó a francia fővárosba.
Ez a különleges koreográfia amiben a testek össze-össze érnek, miközben lábak és karok fonódnak egymásba rögtön rabul ejtette a franciákat. A Párizsi stílusú tangót hamarosan táncolják Európában, Németországban végül pedig egész Európát meghódítja az új tánc.
Amit külföldi bevándorlók vittek Argentínába most visszakerül az Óvilágba ahol Buenos Aires-i táncosok tömege utazik, hogy népszerűsítse és terjessze az mágikus lépések művészetét.
A tangó meghódítja a középosztályt
A tangót kezdetben mélyen megvetette az argentin elit – a kikötők népének tánca egészen 1890-ig alig jutott el a népszerűbb tánctermekbe, ám a század végére a tangónak sikerül ledönteni a tabukat és az előítéleteket és végül megnyerni magának a széles kispolgári réteget.
Paradox módon a tangónak előbb külföldön kellett sikert sikerre halmoznia, hogy végül saját szülőhazájában is elfogadják és helyiértékén kezeljék. Gardel és Contursi elfogadhatóvá tették a műfajt, kialakul egy fajta tangó-erkölcs, van már bűn és bűnhődés, a rossz elnyeri büntetését és az egykor prostituáltak és stricik tánca végül beszivárog a tehetős középosztály lakásaiba és szalonjaiba, ahol immár méltó tisztelettel és lelkesedéssel hallgatja és táncolja a polgári közönség.(ford. H.Márton)