Nicolas Maduro – immár Venezuela elnöke – az egykori buszvezető, majd szakszervezeti aktivista eddigi tevékenységéből karakteres bajusza és magas termete mellett önálló poltikai arculatából kevés szűrhető le – írja elemző cikkében a brit Guardian.
Maduro nagypoltikai páylafutása rövid, ámde nem elhanyagolható, hogy külügyminiszterként fontos szerepe volt a Venezuelával szomszédos kolumbiai békefolyamatok előmozdításában. S ez egy lényeges pont: harcos és sokszor a körültekintés nélküli chávezi megnyilvánulások mellett Maduro kényelmesebb és kompromisszumkészebb partnere a külvilágnak.
Eddigi ideiglenes elnöki időszakából ismert, hogy kiutasított néhány amerikai diplomatát, azzal vádolta meg a ,,történelmi ellenséget”, hogy megmérgezték Chávezt, fasisztának titulálta az ország megosztásáért okolt belső ellenzékét – egyik sem hozott osztatlan rokonszenvet számára. Az is igen kétséges, hogy Chávez örökségének és lelki jelenlétének állandó emlegetése hozott-e szavazatkat számára: az országnak határozott politikai döntéshozóra, nem nosztalgiázóra van szüksége. Ami viszont a chávezi túlvilági üzenetet hozó ,,madárka” felemlítését illeti – a külföldi sajtóvéleményekkel ellentétben – nem a jelölt ,,megzizzent” voltát jelenti, hanem a helyi indián közösségeket szólítja meg és állítja a saját oldalára. Nem sikertelenül.
Maduro 1962-ben született baloldali politikai aktivisták és szakszervezeti vezetők családjában és politikai karrierjét a El Valle középiskolában kezdte, ahol tanult és ahol diákvezető volt: az iskolát emiatt félbehagyta, de alakja markánsan emlékezetes maradt az intézményben: imponáló és bekéltető szerepet vállaló emberként emlékeznek rá. Ezt követően rockzenész lett – ismerősei szerint ígéretes jövővel, de ő inkább a politikai karriert választotta és a szocialisták mozgalmához csatlakozott. A munkásélet igenlése miatt lett többek között buszsofőr – idézi a Guardian régi ismerőseit.
Külügyminiszterként Condoleezza Rice amerikai kollégájával történt éles pengeváltásai maradtak meg az emlékezetben: hipokratának nevezte az amerikai külügyi politikai vonalat és koncentrációs tábornak a Guantanamói börtönt. Rice válaszában az egyik magántévé bezárása miatt bírálta Venezuelát.
Javier Corrales amerikai politológus (Amherst College) szerint egyik oldalról radikális antiimperialista, meggyőződéses baloldali, másrészről viszont jó tárgyaló és szelíd, kompromisszumkész politikus: ő áll az utóbbi két évben kialakult kiváló kolumbiai-venezuelai kapcsolatok mögött.
Sokan remélik, hogy lágyabb stílusa javít majd az országot körülvevő ellenérzésen, egyszerűbbé tesz egy gyakorlatiasabb együttműködést Veneuelával – de ezt még be kell bizonyítania. A hajszálvékony választási előny a bizonytalanságnak szól – Maduronak még politikai képességeit kell bizonyítania a pártján belül és azon kívül is. Nem lesz könnyű feladat egyik sem. (guardian)