A néhány ezer lakosú, Egyenlítőhöz közeli kisváros legfőbb nevezetessége mára alighanem maga a muzsikus, a hely éke akkor azonban még csak a házak és fák fölé magasodó jellegzetes hegyorom volt. A kis Zé édesanyja egy helyi tanítónő volt, apja maga is zenész, akinek távollétében a cseperedő gyermeket gyakorlatilag nagyapja nevelte. Hozzá fűződő viszonyát két évtizeddel később Avohai című slágerében énekelte meg.
{youtube}HG4LnYp9GSw{/youtube}
Idővel a család az állam fővárosába, João Pessoába költözött, és sarjukat a gyógyszerész pályára szánták, ám az egyetemista korú Zé Ramalhóra sokkal nagyobb hatást gyakorolt a Jovem Guarda (fiatal gárda) mozgalma. A hatvanas években született lázadó rockzenei trend neves képviselőinél, Roberto Carlosnál vagy Erasmo Carlosnál Zé mintegy tíz évvel fiatalabb, és a kezdeti inspirációt ők jelentették számára, no meg természetesen a legnagyobb brit és amerikai előadók, elsősorban a Beatles, a Rolling Stones, de leginkább talán Bob Dylan. A hetvenes évek során Ramalho kialakította saját stílusát, mely alapvetően a rock és a tradicionális brazil zenei műfajok, leginkább észak-keletről származó „forró” elemeinek vegyítéséből állt. Ennek a klasszikusan három hangszeren, harmonikán, triangulumon, illetve egy jellegzetes dobon, a zabumbán megszólaló polkaszerű muzsikának a hatása a későbbiekben mindvégig érezhető a zenész munkásságán. Zé Ramalho bemutatkozó lemeze 1978-ban jelent meg, melyet követően a nyolcvanas évek első felében szinte minden évben letett egy új albumot az asztala. Ezeken hallható máig legismertebbnek számító slágerei nagy része.
{youtube}QquOsSRAFqE{/youtube}
Az összetéveszthetetlenül markáns, nazális orgánummal megáldott Ramalho önmagát leginkább gitáron, de többször harmonikán is kíséri, jellegzetesen melankolikus, ám mégis lüktető dalai pedig abszolút védjegyévé váltak. Korai mondanivalóját tekintve valóban talán a könnyed lázadó hangvételű Bob Dylanhez hasonlítható leginkább, bár a zene megszólalása máson szocializálódott európai fül számára – elsősorban a két nyelv viszonylagos ritmikai egyezése miatt – talán kicsit inkább a korabeli Celentano- és Vianello-féle olasz vonalhoz tűnhet hasonlónak.
{youtube}gy3c_sWRg9w{/youtube}
Tematikájában a kezdetektől fogva erősen jelen volt a szülőföld, azon belül is leginkább a szűkebb pátria örökségének felidézése, amely az idő előrehaladtával csak egyre erőteljesebbé vált, annak ellenére is, hogy Ramalho a nyolcvanas évek közepétől kezdve Rio de Janeiroban él, és egyre fokozódó népszerűségnek örvend egész Brazíliában. Erről tanúskodnak többek között az 1991-ben született Brasil Nordeste, illetve az ezredfordulón megjelent Nação Nordestina című válogatáslemezei. Előbbin hagyományos „forró” dalokat ad elő, utóbbin javarészt különböző előadók az északkeleti országrészről szóló szerzeményeit dolgozta át.
{youtube}Zy6WA0zG7mM{/youtube}
A mindeközben a saját sorlemezeket is szakadatlanul kiadó Ramalho 2001-ben egy egész albummal tisztelgett Raul Seixas előtt is. Erről az anyagról a Metamorfose Ambulante című dalban, valamint az ahhoz készült videóklipben már szinte minden benne van, ami a mai Zé Ramalhot jellemzi. A modern, dinamikus zenei aláfestés közepette a korosodó, egyre inkább egy jóságos öregúrra hasonlító előadó saját énjének kettősségét feszegeti. A filmen a gazdag és sikeres Ramalho nézi a csavargójelmezbe bújt Zé-t, amely kétségtelenül a híres rocksztár és az egyszerű vidéki zenész közti távolság szemléltető kivetülése. Legvégül az idős „civil” Zé Ramalho tévén nézi archív önmagát, ahogyan együtt jammel a címében is az átváltozást hordozó dal azóta már elhunyt eredeti szerzőjével.
{youtube}_5G0ZciXxD4{/youtube}
Ez tulajdonképpen csak a kezdete volt Ramalho főbb példaképei előtti meghajlásának, mivel az elmúlt tíz évben napvilágot látott többek közt Bob Dylan, valamint Beatles dalokat tartalmazó kiadványa is. A minnesotai legenda legismertebb szerzeményeit portugálra fordítva sikerült saját köntösébe bújtatnia.
{youtube}W-U6_-zaVxM{/youtube}
A liverpooli kvartett dalainál már megmaradt az autentikus angol nyelvnél, ám azon a korongon kár lenne a Hard day’s night-hoz, a Help-hez, vagy a Let it be-hez hasonló slágereket keresni, kizárólag gombafejűek lírikusabb, B oldalas nótáit hangszerelte át, és fonta csokorba.
{youtube}CSX-7pmOfRQ{/youtube}
Egy Paul McCartney strófának stílusosan megfelelve Zé Ramalho, aki nem mellesleg hat gyermek apja, épp idén lesz hatvannégy éves, azonban a lankadni vágyás jelei nemigen mutatkoznak rajta. Legutóbbi két nagylemeze épp olyan különbözőre sikeredett, mint amely változatosság egész eddigi pályáját jellemezte. A Parceria dos viajantes (Utazók társasága) egy kifejezetten derűs hangvételű, kifelé tekintő anyag, melyet a szokás szerint nem kevés önreflexióval fűszerezett O rei do rock című nóta „Paraíbától Mississippiig” strófája egymagában kiválóan jellemez.
{youtube}57vPnxfX0ok{/youtube}
{youtube}8STIqpLT4Es{/youtube}
{youtube}l5rWjhOeAkQ{/youtube}
Elődjével ellentétben a tavalyi Sinais dos tempos (Idők útjelzései) egy jóval melankolikusabb, elmélkedőbb lemez, melynek koncepciója Ramalho saját elmondása szerint – talán valamelyest meglepő módon – egy európai családi nyaralás során állt össze a fejében.
{youtube}SCdX3gkIri4{/youtube}
Habár Zé Ramalho igen veretes múlttal rendelkezik, és Brazília szerte nagy népszerűségnek örvend, a világ többi részén csak nagyon-nagyon kevesen ismerik nevét és zenéjét. Hogy ez miért van így, azt nyilván sokféleképpen lehet magyarázni, de valószínűleg éppen ezért soha nem is igazán koncertezett külföldön. E sorok írója is akkor bukkant a nyomára, midőn jóval fiatalabb honfitársa, Andreas Kisser, a Sepultura metálzenekar gitárosa szólólemezének egyik remek dalát töltötte meg lírával.
{youtube}VrZ9oyxf7Lg{/youtube}