Megfeledkeztek róla, se lemez, se felvétel többé. Hogy miért, ma már ő sem boncolgatja. Elég annyi hozzá, hogy Nasslo szedte a sátorfáját, és gyorsan bejárta egész Latin-Amerikát, mert arra már régen vágyott. Amikor visszatért Chilébe, azt hitte, hogy mindent ott folytathat, ahol abbahagyta, de rá kellett döbbennie, hogy többé már senki sem ismerte.
Harminc évvel később, Santiago egy külvárosi utcáján akadt rá a Via X-csatorna stábja, amint hordozható erősítőjével és hangfalaival saját slágereit énekelte. Nasslo ugyanis az éneklést nem tudta abbahagyni. A roma bárd, aki valamikor az ország krémjét szórakoztatta, most a melósnak, a parasztnak, az utcalányoknak és a striciknek, esetleg a mapuchéknak énekel, azoknak, akikről vele együtt megfeledkeztek.
{youtube}VV4N6i2XVec{/youtube}
A Via X újságírói jó érzékkel felkapták a horvát és cigány származású énekes történetét, így talán sikerül megmenteni egy darabka ős etnopop történelmet. Nasslo ugyanis a chilei zenében egyedülállót alkotott, a mambóval és boleróritmusokkal kevert kelet-európai cigányzenét kevés kivételtől eltekintve csak ő művelte.
Bár Spanyolországban azokban az években hódított a rumba, és a Los Chichos vagy a Los Chunquitos által magas fokon űzött flamencópop, odáig az óvilági előadók sem mentek a fúzióban, hogy romaníül énekeljék fel a dalokat. A chilei énekesnek ez nem volt probléma, a legnagyobb művészi szabadsággal elegyíti a két nyelvet.
Nasslóval most egyébként csak a családja és a felesége él, akiről nem mellékesen a Mi Linda Gitana című slágerét is írta, és akihez, ha lehet hinni a szóbeszédnek, egész életében hűséges volt. Pedig az énekes után bomlottak a nők fiatalkorában.
{youtube}nHF8ynjEku4{/youtube}
Nasslo neje a férjével készített teljes interjút végigkommentálja a háttérből, a spanyol ajkú cigányokra jellemző kellemes hanghordozással,valamint jó néhány gurgulázó kacajjal és devlával megtűzdelve mondókáját.
A hetvenes évek táncdalsztárja némi szomorúsággal az arcán jegyzi meg, hogy amikor bemegy a rádióba, hogy ismét – akár ingyen – elénekelje a dalait, még a kapun sem engedik be.
“Nem ismer már senki – korábban ezen megsértődtem, ma már úgy látom, ez inkább az én hibám. Egyféleképpen lehet tenni ellene: énekelni kell” – mosolyra húzza a száját, és megy vissza dalolni az utcára a mapuchéknak, striciknek, parasztoknak… (Andrés Vilanova – Archivos de Jota Linderos után)
{youtube}3arFTC_Un1Y&feature{/youtube}