“Azért esett a választásunk erre a két bajnokunkra, Luiz Felipe Scolarira és Carlos Alberto Parreirára, mert őket nemcsak hazánkban, hanem a világban is tisztelet övezi” – adott magyarázatot a két szakember kinevezésére Jose Maria Marin, a brazil szövetség elnöke.
A 2010-es vb-n még Dunga irányította a válogatottat, de a selecao 2–1-re elbukta a Hollandia elleni negyeddöntőt. A szakember – akinek egyébként is lejárt a szerződése – helyére hárman pályáztak eséllyel, a fiatal Leonardo, a később kinevezett Menezes és a reaktiválásra már akkor kész Scolari.
Scolarinak jól jött a 2002-es vb-siker, Portugáliában kapott csapatot, méghozzá a válogatottat, amellyel a 2004-es, hazai rendezésű Eb-n döntőbe jutott. Ez önmagában elismerésre méltó tett volt, az már kevésbé, hogy a fináléban vereséget szenvedett Görögországtól.
A 2006-os vb-n beverekedték magukat az elődöntőbe, ám előbb a franciáktól kaptak ki, majd a bronzmeccsen a németektől is. Karnyújtásnyira volt tőlük egy újabb világversenyen megszerezhető érem, ám lemaradtak róla. A 2008-as Eb-n a németektől kaptak ki a negyeddöntőben.
A szakember ezután visszatért a klubfutballba, az angol Chelsea-nél azonban megbukott, alig több, mint fél év után kellett távoznia, majd jött az üzbég Bunjodkor mesés ajánlata, és 13 millió euró éves fizetéssel a világ legjobban kereső futballedzője lett. Szerződését azonban itt sem töltötte ki, miként legutóbbi állomáshelyén, a Palmeirasnál sem.
Mindössze két hónapot töltött elfoglaltság nélkül, amikor ismét megtalálta őt a kihívás. A kihívás viszont nagy, hiszen a mostani brazil válogatottban nem hemzsegnek rutinos kiválóságok.(NS)