A jelenlegi külpiaci viszonyok között ennek a célkitűzésnek az eléréséhez elsősorban a kivitelre szánt minőségi borok mennyiségének növelésére van szükség, ugyanis az áremelés lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Erre utalnak az idei év első felének statisztikai adatai is, amelyek szerint az exportra került borok volumene 17,0%-kal, értéke viszont csak 10,2%-kal nőtt. A palackozott borok esetében ennél árnyaltabb a helyzet, ugyanis a hasonló mutatók csak 0,97%-os és 1,49%-os növekedést mutatnak. A külföldi eladások főleg az ázsiai országokban nőnek, miközben a meghatározó európai piacon a kereslet csökkenése tapasztalható.
A Los Vascos termelésének több mint 90%-a kerül exportra, boraik mintegy 40 országba jutnak el. A borászat jelenlegi ültetvényeinek helyén már legalább másfél évszázada is műveltek szőlőt azt követően, hogy a baszk eredetű Echenique család francia alanyokat honosított meg a kiváló adottságú Colchagua vidékének Cañetén völgyében. A Peralillo falucska melletti birtok kialakításának befejezésére 1947-ben került sor, majd a kezdeti dinamizmus negyed századdal későbbi – rövid időre bekövetkezett – megtörése után az adott újabb lendületet a korszerű szőlőtermelésnek és a minőségi borkészítésnek, hogy 1988-ban a Domaines Barons de Rothschild-Lafite kezébe került a vállalkozás. Az ezt követő beruházások révén fokozatosan alakult ki a jelenlegi üzemeltetési forma, amelynek keretében az 580 hektáros egybefüggő területről szüretelt szőlőből évente átlagosan 5,5 millió palack bort készítenek. Fő fajtájuk a Cabernet Sauvignon, amelyet a saját termőterület 85%-án művelnek. A Chardonnay részesedése 5%-os, de a saját terméshez szerződéses alapon felvásárolnak hűvösebb zónabeli ültetvényeken szüretelt alapanyagot is. A borturizmusra kevesebb figyelmet fordítanak, de előzetes bejelentkezés alapján van lehetőség helyszíni kóstolásra. (Meghívott látogatóikat ugyanakkor festői környezetű vendégházukban fogadják.)
A 2011-es évjáratban kiváló volt a szőlő minősége, amelyről ez az acéltartályos erjesztést követően azonnal palackozott Chardonnay is tanúskodik. Színe aranyosan csillogó, intenzív illatvilágában döntően trópusi gyümölcsök keverednek. Első ízlelése a tartalmasság érzetét kelti, amelyben meghatározó a gyümölcsösség (sárgadinnye, őszibarack, grapefruit, ananász) és abból eredeztethetően némi édességbe hajlás is. Savai lágyak, lekerekedettek. Játékos lecsengése közepesen hosszú. A kellemes kóstolási összbenyomásban fontos szerepe van a megfelelő szerkezetnek és egyensúlynak, valamint a koncentráltságnak. Jól mehet egy gyümölcsmártással tálalt sült pulykamell szelethez vagy egy rozmaringos bőrös malackarajhoz.
Értékelés: 88 pont
(Heinemann Testvérek – 3.250 HUF)