Brazília vonzereje a pénzügyi világban csökkeni látszik

Brazília – Idén októberben az eddigi legnagyobb tőkemenekülést regisztrálták Brazíliában: 3 823 millió dolláros negatívumot mutat a dolláral szembeni pénzügyi mérleg. Az október már a harmadik olyan hónap, amelyben az amerikai fizetőeszköz erős kiáramlását észlelték Brazíliában.

 

A brazil kereskedelmi mérleg egyensúlya nem stabil, a külföldi fizetőeszköz kiáramlása pedig egyre erősebb. Csak az elmúlt novemberi napon 2 829 millió dollár hagyta el az országot, közölte közleményében a brazil Központi Bank (Banco Central).
Brazília veszít a vonzóerejéből, ez a tőkemenekülés a brazil tőzsdén is megfigyelhető, jelenleg inkább a mexikói és a kolumbiai tőzsdékre viszik a pénzt – állapítja meg Sidnei Nehme, a Corretora szervezet ügyvezetője.
A reuters brit hírügynölségnek adott nyilatkozatában aggodalommal álllapította meg, hogy az október havi kereskedelmi mérleg is piros számokat mutat: 2 285 millió dolláros hiánnyal zártak, miközben ez szeptemberben lényegesen kisebb veszteséget mutatott, 1 739 millió dollárt tett ki. A tőkekiáramlás mértéke lényegesen nagyobb annál, amit közzé tesznek, mivel az összeget jelentősen csökkenti az a felhalmozódott pozitívum, amely még tavalyról rendelkezésre áll és most ezzel is csökkenteni lehet az idei hiányt – tette hozzá. (americaeconomia)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez