Először kapott egy külföldi befektetési lehetőséget a kubai mezőgazdaságban

Kuba – Kuba egyik központi tartományában a brazil Odebrecht cég ellenőrzi majd a cukornád aratását: ők  lesznek az első külföldiek, akik 1959-óta részt kapnak a mezőgazdasági termelés bármely szektorában. A céget 1959 előtt az Egyesült Államok irányította,  azóta a kubai állam tulajdonában van.

A brazil befektetések jelentősen megszaporodtak a szigetországban, kezdve új kikötő építésétől más befektetésekig – nyilaktozta José Felicio Kubába akkrditált brazil nagykövet a hr kapcsán.
A cukornád termesztés és a cukoripar a kubai gazdaság motorja a kezdetek kezdetétől. Ennek ellenére a kilencvenezs években indult válság jelentősen visszaesett a termelés. Míg a nyolcvanas években 1,38 millió tonnát termeltek, tavaly 7 millióra szugorodott a kubai cukorgyártás volumene. Az iparág újraélesztése vitte a kubai krmány arra az elhatározásra, hogy változtatni kell: a kormány egy elismert tábornokot helyezett a minisztérium élére, majd feloszlatta a minisztériumot és vállalattá alakította át a cukorgyártást. Ez azonban nem hozott semmilyen változást.
A mostani lépés jelentősége, hogy először kap egy külföldi cég irányítási és befektetési lehetőséget egy olyan szektorban Kubában, amely az ország stratégiai termékei közé tartozik. Az ország középső részén lévő cukorgyártó központ brazil kézbe adása tehát újabb fontos lépés a gazdasági reformok sorában.
Brazília egyéb terveket is készít elő Kubában: a cukornádból elektromos áramot akarnak termelni. Ebben Brazíliának nagy tapasztalata van és ehhez szeretnének némi brazil kölcsönt is kapni.

A ,, szeptember 13″ elnevezésű cukorgyár 13 évre kerül koncessziós szerződéssel a brazilok kezébe és a nagykövet szerint még három külföldi cég tárgyal hasonló szerződésekről, annak ellenére, hogy ezzel szembe mennek az Egyesült Államok embargójával.
A kubai mezőgazdasági befektetésekre már több külföldi jelentkező lett volna, de mivel ezek szinte a nemzeti függetlenség szimbólumai, a kubai vezetés eddig nem tette meg a kezdő lépést – mondta a nagykövet. A politika egészen addig ellenállt, amíg le nem állt 70 cukorgyártó központ és szabályos szociális cunami söpört végig a vidéken: ezrek maradtak megélhetés nélkül. Ez is hozzájárult a mostani ,,forradalmi” lépéshez. (BBC)

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez