Mexikói turnéra indul a Szinvavölgyi Néptánc Műhely

Budapest – Ismét mexikói turnéra indulnak a Szinvavölgyi Néptánc Műhely táncosai, október 16-án startol az öthetes turné. Két évvel ezelőtt jártak már az országban, és akkor olyan nagy sikert arattak, hogy a szervező most újból felkérte őket.

 

Maródi Attila, a csoport művészeti vezetője portálunknak elmondta: október 16-án indulnak az öthetes turnéra. Két hónapja készülnek rá, minden péntek és szombat délutánt a sikeres szereplésnek szenteltek, de hétközben is próbáltak. Mexikóban az október és a november a fesztiválok időszaka, így aztán lesz kereslet a magyar produkcióra. Összesen 25 városban lépnek fel. Műsoruk első részében Kárpát-medence autentikus táncait adják elő eredeti népviseletben. A produkció második részében pedig kortárs magyar néptáncblokkot mutatnak majd be. Ezek a feldolgozások két évvel ezelőtt is hatalmas sikert arattak, és valószínűleg most sem lesz ez másként. A műsort pedig, mint két évvel ezelőtt, most is mexikói tánc zárja, ezzel kedveskedik a miskolci csapat a távoli ország lakóinak.

Maródi Attila hozzátette: összesen 11 ezer kilométert utaznak majd, ami nem kis teljesítmény. A fellépések között szabadnapok is lesznek, amikor a táncosok kipihenhetik magukat. Az időjárásra pedig biztosan nem panaszkodnak majd, hisz Mexikóban ilyenkor 30-35 fokos nyári idő van. (Folkradio.hu)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez