Mintegy 240 nemzetközi megfigyelő – ahogyan itt nevezik, választási kísérő – ellenőrizte az ország mintegy 10 városában a választások menetét, az előírások betartását és kikérdezte a választási biztosokat: tisztában vannak-e a feladatukkal, ismereteik elegendőek-e, és a felmerülhető problémákra megfelelő módon felkészítették-e őket.
A beszámolók kiemelték, hogy Venezuela választási rendszere olyannyira átekinthető és a szavazatok követhetőek, hogy nem látni lehetőséget a csalásokra. Ezt támasztja alá, hogy alig fél órával a szavatatok összeszámlálásának 90 százaléka után – amikor Hugó Chávez győzelmét bejelentették – ellenfele és kihívója, Henrique Capriles Radonski elismerte, hogy elvesztette az elnökválasztást.
A nemzetközi megfigyelők – az ENSZ, az EU, az Unasur, az AÁSZ és mintegy 25 ország képvielői – kitértek külön-külön a rendszer minden egyes fontos elemére. Elhangzott, hogy Venezuela az elektronikus szavazással a létező legmodernebb választási rendszert alkalmazza. Ez a rendszer persze meg is hibásodhak, mint ahogyan néhány helyen ez meg is történt: a választási szabályzatban előírt hibaelhárító lépéseknek köszönhően azonban – egyetlen kivételével – egy órán belül folytatódhatott a szavazás. Utóbbi helyen egy választási körzetben elektromos zárlat következtében a gépek fele kieset, és mintegy 4 órával később sikerült a voksolást folytatni. A beszámoló kiemelte, hogy a szavazók meglepő fegyelemmel várták meg, amig a helyzet megoldódott.
Atz is külön kiemelték a beszámolóban, hogy sehol sem kellett áttérni a kézzel történő szavazásra.
A szavazást sehol sem sikerült senkinek megzavarnia, bár erre voltak a hírek szerint kísérletek. Ugyanakkor a beszámolók a kisebb rendellenességekre is rámutattak: volt olyan körzet, ahol az iskolában kint maradt egy Chávezt is mutató iskolai faliújság. Máshol nem volt egyértelmű, hogy egy iskolaépületen belül hol vannak az egyes szavazói körzetek – ez a szavazókat a termek keresgélésére kényszerítette. Volt, ahol a hosszabb várakozást nehezményezték – bár kiemelték, hogy összességében sehol sem kellett egy szavazónak a nagy sorok ellenére órákat töltenie a szavazóhelyiségnél. Egyetlen olyan esetet találtak, ahol a szavazókörzet vezetője nem tartózkodott a helyszínen, és negyed órát kellett várni, amíg előkerült.
Néhány megfigyelő a nyelvi nehézségek miatt hosszabb-rövidebb ideig kételkedett abban, hogy mindent rendben talált-e, de ezek a helyzetek megoldódtak.
Külön elismerést váltott ki, hogy sok helyen a szavazóhelyiségek frissítőkkel is a voksolók rendelkezésére álltak, ami a nagy melegben nem elhanyagolható figyelmesség. A szavazóhelyiségek biztonsági védelme alkalmazkodott a helyi körülményekhez: mindenütt a nemzeti gárda fegyveresei őrizték a rendet. Az újságírókat pedig ellátták a megfelelő információkkal és szabad bejutásuk volt a szavazókörzetekbe, ahol beszélgethettek a biztosokkal és a szavazókkal egyaránt. Munkájukat sehol sem zavarták – mutatottak rá az újságíró-szekció tagja által ismertetett dokumentum. A nemzetközi megfigyelők tapasztalataikat átadták a venezuelai Országos Választási Bizottság vezetőjének, aki megígérte: tanulmányozzák és figyelembe veszik a javaslatokat.