A rendezvényen politikai vezetők, nagykövetek, szakdiplomaták, vállalatvezetők, üzletemberek, szakértők és érdeklődők vettek részt az érintett térségekből. A fórumon részt vettek a LATIMO Egyesület vezetői és számos tagja is.
A fórum alapvető célja a világgazdaság két nagyon jelentős régiójának világkereskedelmen és befektetéseken keresztül történő összekötése.
A kereskedelemfejlesztés és gazdaságösztönzés szempontjából a rendezvény azt a cél tűzte ki maga elé, hogy az elhangzott előadásokkal és az azokat követő közvetlen B2B tárgyalásokkal elősegítse a régió kis-és középvállalatainak a hatalmas felvevő piacot biztosító Latin-amerikai térségbe történő piacra jutását.
A magyar kormányzat gazdasági és külpolitikai szempontjait Szatmáry Kristóf gazdaságfejlesztésért felelős államtitkár, a BKIK elnöke, Németh Zsolt parlamenti államtitkár, Dobos Erzsébet a Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnöke és Parragh László, az MKIK elnöke ismertették, hangsúlyozva a két térség együttműködésének fontosságát mind intézményi, mind az üzleti élet területén.
A Latin-amerikai térségből érkezett előadók, a DCCA országok képviselői és a BKIK Latin-Amerikai Szakmai Osztály elnöke is a két térség gazdasági, kulturális és civilizációs összefogásának fontosságát hangsúlyozták. A három nagy vízgyűjtő medence (Duna-régió, Amazonas és a Río de la Plata) országainak együttműködése világpolitikai és világgazdasági jelentőségű lehet. Rajtunk a sor, hogy hogyan használjuk ki ezt a lehetőséget országaink felvirágoztatása érdekében.
A fórum utolsó, rendkívül fontos mozzanataként, a jelenlévő vállalatok képviselői kaptak lehetőséget B2B találkozón konkrét üzleti tárgyalások lebonyolítására.