Brazíliában gyártanák a kisebb Apple táblagépeket

A Foxconn dél-amerikai műhelyeiben is készülnek majd kisebb Apple táblagépek – terjedt el a hír.

 

Az előzetes információk szerint október 17-én mutatja be kisebb, könnyebb és olcsóbb internettábláját az Apple, mely november elején már a boltok polcain landolhat. A japán Macotakara állítása szerint az iPad mini néven emlegetett készülék egy része a Foxconn brazíliai gyáregységében készül, mivel így a szállítási idő és a logisztikai költségek is jelentősen csökkenthetőek  – már ami az amerikai piacokat illeti.

Egyelőre persze még az sem biztos, hogy valóban lesz kisebb táblagép, ugyanakkor a beszállítók által megszellőztetett komponensek az iPhone 5 esetén is valódinak tűntek. Az Apple nagybefektetői szerint a szaksajtó már október 10-én, azaz pontosan egy hét múlva megkaphatja a hivatalos meghívókat, vagyis ha a pletykák megalapozottak, akkor az egy héten belül kiderülhet. (mobilarena)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez