A kolumbiai védelmi minisztérium csütörtöki bejelentése szerint szabadon engedett négy elrabolt kínai polgári személyt a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű lázadószervezet, amely tartós békemegállapodásról tárgyal a kormánnyal.
A kormány viszont úgy értékelte, hogy a FARC kétszínűségét bizonyító lépésről van szó, mert a szervezet idén többször azt hangoztatta, hogy nincsenek már túszai.
A most kiszabadultak elengedését célzó erőfeszítésekben részt vevő vöröskereszt-szervezet képviselője nem tudta megerősíteni, hogy a foglyok a FARC-gerillák rabságában voltak.
A FARC 1964 óta folytat fegyveres harcot a mindenkori bogotái kormány ellen. A harcokban több ezren haltak meg és milliók menekültek el otthonukból. A szervezet és a kormány most olyan megállapodást próbál kidolgozni, amely hosszú távra véget vet az ellenségeskedésnek.
A lázadószervezet, amelynek régebben gyakran használt módszere volt a túszejtés, a tárgyalások hét eleji kezdetén már bejelentette, hogy két hónapig egyoldalúan tűzszünetet fog tartani. Minden bizonnyal ezt kívánja nyomatékosítani a túszok elengedésével is.
A most kiszabadult kínaiak egy brit olajcégnek dolgoztak Kolumbiában. (MTI/latimo)