A borexportáló országok között Chile 2010-ben a 7,3 millió hektoliteres kivitelével már az ötödik helyen rangsorolt, ami különösen annak figyelembe vételével válthat ki elismerést, hogy 2000-ben még csak 2,6 millió hektoliternyit értékesített külföldön. Ugyanakkor ebben az időszakban az ültetvények területe és a bortermelés ennél jóval kisebb mértékben nőtt, amiből könnyen levonható az a következtetés, hogy a chilei pincészetek nyilvánvalóan kevesebb, de jobb minőségű borok előállítására törekednek. Ráadásul ezekhez többnyire olyan áron jut a vásárló, amely egészen magas fogyasztói elégedettséget eredményez.
A számos, nemzetközileg is magasan jegyzett chilei borászat között a Colchagua legjobb területein gazdálkodó, alig negyedszázados múltra visszatekintő Montes már a kezdetektől élen jár a minőségi borászkodásban. Egyik alapítója és névadója, Aurelio Montes erről így vallott a vele történt néhány évvel ezelőtti beszélgetésünkkor: „ A minőséget előtérbe helyező filozófiámat saját stílusom révén juttattam érvényre, amelynek elsődleges célja a fogyasztói ízlés kiszolgálása. Kevesen vagyunk igazán borértők, a nagy többség azért iszik bort, hogy örömét lelje benne. Az érett bor, amely bársonyos tanninokkal rendelkezik és nagyon gyümölcsös, hamar elragadtatja az átlagembert, legyen az európai, amerikai vagy ázsiai.” (Eszencia Magazin 2008/3. sz.)
A chilei borok évek óta kaphatók már hazánkban is, kínálatuk folyamatosan bővül. A Montes mindössze másfél tucatnyit kitevő borainak palettáján az Alpha sorozat a felső középkategóriát képviseli. Ennek illusztris tagja abból a Carménère szőlőfajtából készült, amelyet már szinte kihaltnak tudtak, de másfél évtizede Chilében újra felfedeztek és azóta borászatuk zászlósboraként szolgál.
Ehhez a 2009-es évjáratúhoz a szőlőt az óceánhoz közelebb fekvő, a fajtához kedvezőbb éghajlattal rendelkező Marchigue ültetvényeiről szüretelték. Egy hétig hidegen áztatták héjon, az erjesztés 10 napig tartott. Új és használt francia fahordókban 12 hónapig érlelődött. A bor, amelyet 10%-nyi Cabernet Sauvignon is gazdagít, élénk rubin színű, illatában fekete erdei gyümölcsök és némi fűszeresség dominálnak. Kóstolva markánsabban érezhetők az érett szeder és a szilva gyümölcsös édeskésségébe hajló ízei, valamint az újhordó jellegzetes pörkölési és vaníliás jegyei. Textúrája krémes, tanninjai lágyak, savai lekerekedettek. A globális fogyasztói igényeknek alárendelt tökéletes technológia alkalmazása eredményezi ezt, a pincészet stílusát és a szőlőfajta karakterét mintaszerűen példázó bort.
Értékelés: 89 pont
(Bortársaság, 4490,- HUF)