Korábban a droggengsztert a Sinaloa kartell vezetőjének ,,El Chapónak ,, hitték, de a vizsgálatok kiderítették, hogy legközelebbi emberéről, ,,El Ingéről,, van szó, aki Felipe Cabrera Sarabia néven szerepel a nyilvántartásban és a Sinaloa csoport biztonsági főnöke.
A mexikói Védelmi Minisztérium szerint ez a legkeményebb csapás, amit ,,El Chapóra,, eddig mértek, aki a legkeresettebb bűnöző az egész nyugati féltekén, beleértve az Egyesült Államokat is. El Inge Culiacánban került a hatóságok kezére – ez a Mexikó északi részén fekvő Sinaloa állam fővárosa. A védelmi minisztérium közölte azt is, hogy ,,El Inge, elfogása komoly zavarokat okoz majd a főnök (El Chapo) biztonsági környezetében, és az egész Sinaloa kartell felépítésében. ,,El Chapo” mintegy 100 jól felfegyverzett biztonsági őrrel rendelkezik és őket irányította a most elfogott bűnöző.
,,El Chapo” vagyis Guzám Lorea 2001-ben már a hatóságok kezére került, de akkor megszökött a börtönből és azóta keresik. Feltételezések szerint a Sinaloa kartell vezetője ideje nagyobb részét Durango hegyvidékén tölti, amit Triangulo Dorado néven ismernek – vagyis ez az Arany Háromszög. Ezen a területen 1939 óta termesztenek marihuánát és amapolát, hogy ebből előállítsák az ópiumot és ezen a vidéken születtek a legnagyobb mexikói drogfőnökök. Az Egyesült Államok ötmillió dolláros fejpénzt tűzött ki ,,El Chapo” Guzmán kézrekerítésére, mivel ő és csoportja ellenőrzi azt az útvonalat, amelyen a mexikói és a kolumbiai kokain és a marihuana eljut az Egyesült Államokba. (BBC/El Siglo)