Vagyis Paraguayban kitört a nyár. Az ország alkotmánya a törvénykezési szünetet december 21. és március 1. között írja elő, az ország hagyományosan ragaszkodik ehhez a kiterjedt fiesztához. Ezt persze nem elsősorban a lustaság motiválja: a tengeri kijárattal nem rendelkező országba beköszöntött a forró és nedves nyár: helyenként a hőmérséklet a 43 fokos kánikulát is eléri árnyékban, ami a napon 50 fokot jelent, és ezen a hőmérsékleten nehéz dolgozni.
A diákok nyári szünetét december 13. és február 23. között adják ki, ez már egy rövidített vakáció, hiszen 1998. előtt már november végén elkezdődött az iskolaszünet és egészen március elsejéig tartott.
Bár a tengerpart az országon belül nem elérhető, számos folyó, tó és hegyi patak biztonsítja a felüdülést. Aki pedig a hőségtől már az ájulás szélére került, annak hagyományosan tereré nevű üdítő italt adnak, ami vízből és matelevélből áll és a legjobb egy függőágyban elfogyasztani. Az ital olcsó és népszerű Paraguayban. (AP)