Végéhez közeledik Kuba védőszentjének zarándoklata

Másfél éve járja zarándokútját Kubában a Cobrei Irgalmas Szűzanya, a szigetország védőszentje. Két nappal karácsony előtt – miután meglátogatta Regla falut,  a babalawók (afrikai eredetű kultusz) földjét, egy hajó fedélzetén megérkezett a havannai öbölbe.

 

 

Az Avenida del Puerto úton, a kikötőben ezrek üdvözölték érkezését, majd a Szűzanya mása Jaime Ortega bíboros érsek kíséretében ellátogatott az orosz és görög ortodox templomhoz, utána tiszteletét tette a havannai óvárosban. 

Másfél éves zarándokútján iskolákat, templomokat, egyetemeket, börtönöket látogatott meg és járt a havannai Forradalom terén is, amely a kubai kommunista hatalom szimbóluma. A zarándokút december 31-én ér véget itt Havannában.

Ez volt az első zarándokútja Kuba védőszentjének azóta, hogy 1959-ben Fidel Castro átvette a hatalmat: a korábban hagyományos zarándoklat újbóli felvételéről 2010. májusában állapodott meg Raúl Castro és Jaime Ortega bíboros. A kubai kormány és az egyház közötti párbeszéd tette lehetővé, hogy 130 politikai fogoly szabadlábra kerüljön, és a Katolikus Egyház mozgástere bővüljön. A párbeszéd vezetett el a pápa, XVI. Benedek jövő évi kubai látogatásához. Pápa először 1998-ban járt Kubában II. János Pál személyében, ezt követően lett munkaszüneti nap a karácsony.

Cobre egy kis falu Santiago de Cubától 16 kilométerre nyugatra. Itt történt a csoda: a Nipe öbölben találtak a rá az Irgalmas Szűzanya képére, amelyet aztán a Cobre-i templomban helyeztek el. A szűzanya mása kicsi, bal karján tartja a kisded Jézust, aki egyik kezében a Földet fogja. 1916. május 10-én XV. Benedek Pápa a sziget védőszentjévé avatta a Cobrei Irgalmas Szűzanyát. (RNL/yahoo)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez