Kuba: Juan Formell y Los Van Van

A kubai forradalmat követő politikai és társadalmi változások a sziget zenei életét is gyökeresen átformálták. A szórakoztatóipar igényeit kiszolgáló szextettek és szeptettek, később pedig a big band jazz conjunto-k is lassan háttérbe szorultak.
A conjunto-k helyét olyan, többé-kevésbé politikailag tudatos szövegekkel dolgozó bandák vették át, mint az Orquestra Revé vagy a Grupo Irakere. Az új társadalmi témák jól megfértek a son döntően férficentrikus, guapería (széptevés) orientált szövegkörnyezetével.
A Los Van Van – Juan Formell vezetésével, a Kubában a hatvanas évektől hódító La Nueva Trova (Új Dal) irányzat talán legfontosabb képviselője. (folyt. és letöltés)

Az 1942-ben született Formell kezdetben kabaréegyüttesekkel játszott, majd a Nemzeti Forradalmi Rendőrség Zenekarának kötelékében teljesített szolgálatot. Később az Orquestra Revé-ben csiszolódott basszusgitáros-zeneszerző, César “Pupy” Pedroso billentyűssel 1969-ben alakított közös formációt Juan Formell y los Van Van néven.
A ‘Van Van ( nyers fordításban Mennek Mennek) elsőként ötvözte a hagyományos son montuno és changuí ritmusokat elektronikus rock és funk hangzással, melyek José Luis “Changuito” Quintana bravúros ütős kompozícióival kiegészülve új stílust teremtettek, amit ma songo néven ismer a kubai zenetörténet.
A Los Van Van csempészte a son eszköztárába az elektronikus gitárt és a szintetizátort, újra írta az ütősök, vonósok és a vokál használatának korábbi szabályait, a formabontó új hangzást szociálisan érzékeny, kétértelmű szójátékokra épülő szöveggel kíséri, amelyek albumokon átívelő történeteket alkotnak.
A több mint húsz lemezzel büszkélkedhető formáció slágerei – Az “Anda, ven y muévete” (1985), a “La Habana Sí” (1984) akárcsak a “La Habana no aguanta más” (1983) vagy a “Disco Azúcar” (1993) – egy, a megszokottól gyökeresen eltérő tömegkultúra kiváló termékei.
2000-ben a “Llegó Van Van” c. lemezt a legjobb latin albumért járó Grammy-díjjal jutalmazták méltó elismeréseként az együttes több mint 40 éves – jelenleg is aktív pályafutásának. /HM/

{music}media/audio2{/music}

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez