A két cég fúziója is jó bizonyíték arra, hogy Brazília, a legnagyobb erejű latin-amerikai gazdaság, igyekszik felvenni a versenyt a kontinenst uraló amerikai és európai cégekkel. Az új cég piaci értékét most 11 000 millió amerikai dollárra becsülik, amely a második helyet biztosítaná neki a kínai Air China mögött a világranglistán. A LATAM 115 különböző desztinációt tervez, 23 országba repül, és a világ légiutas forgalmának a 6 százalékát bonyolítja majd.
A két cég fúziójának terve először 16 hónapja látott napvilágot, és szerdán hárult el az utolsó akadály: a Brazil Gazdaságvédelmi Tanács (CADE) egyhangú hozzájárulását adta az ügylethez. A CADE, a monopóliumok elleni védekezésre alakult brazil tanács azonban előírta, hogy a São Paulo–Santiago útvonalon két járatengedélyt adjanak le másik cégnek, hogy megmaradjon a versenyhelyzet.
Brazília számára igen fontos a LATAM létrejötte, mert 2014-ben a futball VB és 2016-ban az olimpia idején nehezen tudta volna az utasforgalmat egyedül lebonyolítani. A LAN és a TAM együt tavaly több mint 45 millió utast és 830 ezer tonna árut szállítottak.(mercosur/BBC)