Ez az ódivatú megközelítés idegen a gyökereikről ugyan tudó, de azokat megszállottan nem kutató latinoktól. Igy aztán eddigi adataink szerint a minestrone levestől sem kérdezte meg még senki, honnan is érkezett.
Itt van és beletehető minden, ami a konyhában található. Ime egy hétfői változat, ami 40 perc alatt elkészül. Feltesszünk 6 evőkanál főzésre alkalmas oliva olajat (más, mint a saláta olaj) és rádobjuk az apróra vágott 4 gerezd fokhagymát, majd a kiskockákra vágott fej zellert, 6 felkarikázott sárgarépát, 4 darabolt zucchinit, ha van, akkor felvágott zöldbabot. Ekkor kerül még a lábosba egy fej felvágott vöröshagyma és ujabb 3 gerezd szétnyomott fokhagyma. A sót és a frissen darált fekete borsot se felejtsük ki – ízlés szerint.
Tíz perc főzés után jöhet két hámozott és feldarabolt nagy paradicsom, majd 6 csésze marhahús leves. Ezt az elegyet 15 percig főzzük. Azután beleteszünk egy csészényi fehér főtt babot /konzerv is lehet/ és fél csésze apróbb száraztésztát. Addig főzzük, míg minden összetevő meg nem puhul, majd amikor kész, hozzáadunk 6 evőkanál felvágott petrezselymet.
A levest forrón tálaljuk és a tányérokban reszelt parmezánt szórunk a tetejére.
Ha a levesestál tartalma nagyon hasonlítana az olasz minestronéhez, ez nem véletlen: Latin Amerikában mindenkinek vannak idegen gyökerei. Az indiánokat pedig nem kérdezik erről – ők enélkül is gyakran idegennek érzik magukat.