A Hayek-Banderas páros közös múltja

Salma Hayek mexikói filmcsillag és a legdögösebbnek nevezett latin macho, Antonio Banderas kedden mutatta be közös filmjüket a Csizmás Kandúrt ( 3D) (El Gato con Botas 3D) címűt Spanyolországban, és egyben a közönség nagy megelégedésére megemlékeztek 18 évvel ezelőtti első közös találkozásukról és közös munkájukról is.
,,Az első emlék, ami eszembe jut Salmáról az egy forgatás volt egy rettenetes szállodában. Én a szálloda uszodájának félreeső sarkában próbáltam memorizálni a szerepemet és akkor hirtelen megjelent egy párducmintás bikinis lány és felkiáltott : Viva Mexikó! – mesélte Banderas.
Banderas rendszeresen szinkronizál különböző animációs figurákat, ekkor is egy ilyenre készült.
Salma pedig azt mesélte, hogy ez volt az első alkalom, hogy végre főszerepre pályázott és nagyon ideges volt. – Antonio akkor már nagy filmcsillag volt és arra gondoltam, Úristen, tehát Antonio Banderassal kell dolgoznom. Végigcsináltam a meghallgatást, de remegett a lábam, pedig ő nagyon kedves és elbűvölő volt. Bár nem kaptam meg a szerepet, mégsem felejtem el soha ezeket a pillanatokat – mondta nevetve Salma.

Salma Hayek és Antonio Banderas azóta hat filmben forgattak együtt és ezen kívül még az is közismert, hogy a mexikói díva életének első filmbéli sexjelenetét éppen a malagai Banderas karjaiban töltötte. – Erre úgy emlékszem, hogy kikötöttem: csak ne nyúljon hozzám senki és ne vetkőztessen le. Amikor a rendező azt mondta, hgy mindkettőre sor kerül, elsírtam magam. Az egyetlen, amire gondoltam, mit fog szólni ehhez az apám? Bezárkóztam a fürdőszobába, megittam a tequillát, amit kaptam a stábtól és sírtam egy sort. Nagyon kemény pillanatok voltak – mesélte Hayek.
– Méghogy ideges? – kontrázott Banderas. Lehetetlen, hiszen csak úgy osztotta az utasításokat. Ne nyúlj hozzám, vigyázz a hajamra, azt a kezet felfelé! – viccelődött a színész.
Banderas és Hayek egyaránt keményen megdolgozott a sikerért és az elismerésért, azért, hogy a hollywoodi latin közösség elfogadja őket. – Nekünk köszönhetően ma már megengedett, hogy a holywoodi hősöknek idegen akcentusuk legyen angolul – tette hozzá Banderas.
Banderas elmesélte Barack Obama amerikai elnökkel lezatjlott közelmúlti találkozását. Erre a színész házában került sor, ahol Obama az elkövetkezendő választási kampányára készülve ismert színészekkel fényképeztette magát, ott volt Eva Longoria is, aki egy alapot hozott létre a demokrata-párti elnökök kampányának finanszírozására.
– Másfél héten át megszálltak minket a titkosszolgálat emberei. Megváltoztatták a telefonvonalat, nem volt tévénk, új satelitet szereltek fel, lezárták a légi utat a ház felett. Hihetelen tapasztalat volt, de izgalmas is egyben – mesélte Banderas.

 

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez