Összehangolt megmozdulásokra készülnek a chilei és a bolíviai diákok, akik november 24-én mindkét országban egyidőben az utcára vonulnak, hogy a jó színvonalú és ingyenes oktatáshoz való jogaikat követeljék. Ezzel új fordulatot vesz a latin-amerikai diákságnak a tiltakozása az oktatást érintő kormányzati megszorítások ellen. A chiléből kiinduló megmozdulások immár kiterjednek a szomszédos országokra is.
Az arab országokhoz hasonló elégedetlenségi hullám végigsöpörhet a latin-amerikai kontinensen is. A chilei diákok ugyanis eltökélték, hogy a perui, a kolumbiai, a brazil és az argentin társaikat is harcba szólítják az oktatás ügyének megvédéséért. Mindez a facebook forradalom néven emlegetett jelenség új fejezete – mondják megfigyelők.
Chilében a hét végén folytatódtak a diákok és tanáraik tiltakozó megmozdulásai. Pénteken hatalmas tüntetés volt Santiagóban, ahol a résztvevők a La Moneda palota (elnöki palota) elé vonultak és átadták írásos követeléseiket a kormány képviselőjének. Hasonló és azonos időben lezajló tüntetésekre került sor Valparaisóban és a távoli, észak-chílei Antofagastában is.
Patricio Contreras, a Chilei Diákkonföderáció szószólója, aki Santiagóban a petíció egyik átadója volt, úgy értékelte a helyzetet, hogy a diákok megmozdulásai nem torpannak meg, az elégedetlenség az utcára küldi majd a többi ország hasonló helyzetben lévő tanulóit. A felhívás máris visszhangra talált Kolumbiában, ahol ugyancsak hetek óta tüntetnek a diákok a tanuláshoz való jogaik megőrzéséért. Egyes kolumbiai diákvezetők egyenesen kontinentális mozgalom létrejöttét emlegetik. Nemrég megalakult a Hallgatók Latin-Amerikai és Karibi Kontinentális Szervezete (OCLAE) és ez igyekszik koordinálni a ma még szeparált diákközösségek megmozdulásait.
Latin-Amerikában, akárcsak a világ számos országában, a kormányok a válság hatására az oktatási kiadások lefaragásához is hozzáláttak. A chilei kormány ugyan a napokban – a tüntetések hatására – úgy döntött, hogy 20 százalékkal javasolja emelni az oktatásra szánt költségvetést. Ennek ellenére nyitva maradt számos kérdés, így például az, hogy egyszerűbb rétegek gyerekeinek milyen tanulási lehetőségei lesznek a jövőben. A jelek tehát arra utalnak, hogy egyelőre nem sikerült lehűteni a diákság aggodalmait.
A latin-amerikai diákok összehangolják akcióikat
(Visited 1 times, 1 visits today)