Az új belügyminiszter eddigi pályafutását a különböző nemzetbiztonsági ügyek szóvivőjeként alapozta meg, később a Nyomozó- és Nemzetbiztonsági Központ (CISEN) vezetője volt. Munkája során bizalmas kapcsolatot ápolt Calderón elnökkel. Hivatali ideje alatt a kormány kábítószer-kereskedelem ellenes kampányának szóvivőjeként ismerhették meg hazájában. Miniszterként legfontosabb feladata a kölcsönös együttműködés kialakítása a civil szervezetekkel és egyéb állami intézményekkel, az ő segítségük ugyanis elengedhetetlen a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben.
A november 11-én elhunyt 45 éves José Francisco Mora Blake tavaly került a belügyminiszteri posztra Mexikóban, az ő irányításával vette át a drogkartellek ellen harcoló rendőrök feletti ellenőrzést a belügy. 2008 novemberében Juan Camilo Mourino akkori belügyi vezető veszítette életét, amikor egy kisgép a legnagyobb csúcsforgalom idején lezuhant Mexikóvárosban. Helyi vélemények szerint az ő halála is összefüggésbe hozható a kábítószer-kereskedelem elleni harccal. (BBC)