Eddig 43 ezer embert büntettek meg kettős állampolgárság miatt

Két hónappal ezelőttig kellett nyilatkozni az orosz állampolgároknak, hogy rendelkeznek-e más ország állampolgárságával is. Az elmúlt hatvan napban közel 43 ezer embert büntettek meg, mert nem tett eleget ezen kötelezettségének.

Idén október 4-ig kellett bejelentenie az orosz állampolgároknak más állampolgárságukat is. Ezt követően a hatóságok komoly erőkkel kezdték el keresni azokat, akik ezt nem tették meg. Azok, akiket megbüntettek, csupán egy nem túl jelentős, néhány ezer forintos bírságot kaptak, büntetőeljárás egy esetben sem történt –  írja a Kommerszant parlamenti forrásokra hivatkozva. A vonatkozó szabályozás bizonyos esetekben azonban több ezer rubelre és akár 400 óra közmunka kiszabására is lehetőséget teremt.

Eddig, a szabályozásnak köszönhetően közel 600 ezren váltak meg második állampolgárságuktól, de a tartósan külföldön élőknek lehetőségük van ügyeik későbbi elintézésére is. Az orosz Duma sajtóértesülések szerint még az év végéig enyhíteni fogja a jelenlegi törvényt.

Az orosz szabályozás nem tiltja a kettős állampolgárságot, csupán bizonyos munkaköröket nem tölthetnek be az ilyen személyek. Egyes kormányzati propagandában “ötödik hadoszlopnak” is nevezik a két ország papírjaival rendelkezőket, akik száma egyes becslések szerint elérheti a tízmilliót is.

Fotó: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez