Fayiz Abu Eita elmondta, hogy egy rangidős Fatah tisztviselő, Azzam al-Ahmad meglátogatta a Gázai övezetben, hogy megtárgyalják, hogyan nézzen ki az új egységes kormány, hozzátette hogy: “Abban egyetértettek, hogy olyan embereket kell Abbász elnöknek választani az új kormányba, akik teljesen pártatlanok.”
Abu Eita úgy gondolja, hogy az új egységes kormány mindkét fél számára jó lehet, és javíthatja a kapcsolatot Egyiptom és Gáza között. “Egyiptomi testvéreink egy legitim testületet szeretnének, Mahmoud Abbászra pedig úgy tekintenek, mint a Palesztin állam törvényes szimbólumára. Így az egyiptomi kormány bele fog egyezni egy olyan új egységkormány létrehozásába, amelynek miniszterelnöke Abbász elnök lesz.”
Abu Eita azt is elmondta, hogy ha megállapodnának, akkor meg lehetne nyitni a Rafah határátkelőt a Gázai övezet és Egyiptom között, amelyet jelenleg folyamatosan zárva tartanak.Néhány palesztin csoport szerint az öt hetes határidő elegendő lehet, hogy a két fél amerikai és izraeli nyomás alatt megegyezzen, valamint óva intenek attól, hogy elkövessék ugyanazokat a hibákat, amelyek eddig olyan megállapodásokhoz vezettek, amelyeket nem tartottak be.
A konfliktus a Fatah és Hamász között 2006-ban kezdődött, amikor a Hamász megnyerte a palesztin választásokat. A következő évben összecsapásokra is sor került a két fél között. A Hamász irányította az övezetet, míg a Fatah a megszállt Ciszjordánia egy részét. A két fél többször is próbálkozott a megegyezésre, de ezek mindig kudarcba fulladtak, legutóbb 2012-ben, amikor két megállapodást is aláírtak – egyet Kairóban, a másikat pedig Dohában – ám ezeket máig nem valósították meg.