A 18 éves Abdullah Deghayes Brightonból érkezett Szíriába. Annak az Omar Deghayesnek az unokaöccse, akit Pakisztánban fogtak el az amerikaiak “ellenséges harcosként”, és 2002-től 2007-ig a guantanamói fogolytábor lakója volt.
A család a helyi újságnak, a The Argus-nak azt mondta: fogalmuk sem volt róla, hogy a fiú Szíriába utazott. A brit külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy tudnak az esetről, és vizsgálják a körülményeket. A fiú a Facebook profilja szerint a brightoni egyetemen tanult.
Az elmúlt két évben körülbelül 400 fiatal ment Nagy-Britanniából harcolni Szíriába. Közülük mintegy 20-an vesztek oda. A londoni hatóságokat erősen aggasztja, hogy a hazatérők Nagy-Briannia ellen vethetik majd be azt, amit Szíriában megtanulnak. A fegyverviselést és a bombakészítést.